Mária szolgája

 

Nőtlen maradt, a remeteélet, a licenciátus-tradíció XX. századi gyakorlata jellemezte mint búcsúvezetőt, „laikus” vallási vezetőt. Méltatója, a néprajzkutató Limbacher Gábor írta róla: „Hírmondója (volt) a magyar, közelebbről a palóc parasztság középkori és barokk gyökerekből táplálkozó közösségi érzésének, heroikus egyszerűségű, metafizikai alapokra épült, magasrendű lelki kultúrájának, végső soron a keresztény Európa egyik legszínesebb és leggazdagabb műveltségi területének.”


 

Bálint Sándor szavaival: őrizte a „hagyományos rendet”, az „íratlan tradíciókat”, melyekben „magasabb, szimbolikus” jelentést érzett. Igazi gyermeki lélek, azzal az öntudattal, amely sohasem gőgből, hanem meggyőződéssel vallott hitből, a fentebb valók igazságának tanúságtételéből fakadt.

Képzettsége, kultúrája Triznát az értelmiségiek körébe sorolta, de tudása a tisztánlátáson túl „a lélek boldog fölényével” társult: mindig túllátott a fizikai valóság határain, anélkül, hogy ne vette volna tudomásul „az élet anyagi lényegét”. Végrendeletében lakóingatlanát, megtakarított pénzét a pálosokra hagyta.

Fallóskúton, a zarándokhelyen találkoztam vele már megszentelt falak közt, melyekről és más, a vallással kapcsolatos tárgyakról az volt a véleménye, amit jómagam is (palóc testvérként) vallottam/vallok: a szakralizált dolgok égi sugallatok közvetítői, nem tartoznak a profánum körébe. Ez a dualisztikus szemlélet: égi és földi valóságok keresztény rangsora jutott kifejezésre, ha véleményét valamely tárgykörben elmondta.

A Szent Szűz hűséges szolgája volt, amit annyi büszkeséggel igazolt. Ebben is palóc elődei, az ottani néplélek példájával járt elöl. Amikor azt olvastam, hogy 1983-ban a Mária eljegyzése Magyarnándorban (Nógrád megyében) az ő buzgalma nyomán „búcsúszerű ünnep lett”, a kilencvenes évekből azokat az arcokat látom, akik tévéképernyő előtt (is) a legszemélyesebb átéléssel énekelték, mondták a paraliturgikus énekimádságokat, a történetet a nevezett ünnepen. Az ugyancsak újabban terjedő Mária Rosa Mystica- (Titkos értelmű Rózsa-) kultusz népszerűsítéséhez ájtatossági füzetet szerkesztett. A művészi igény, a kultusz helyes mederben történő gyakorlata és megannyi ténykedése a vallási élet elmélyítésében – tér és idő keresztmetszetében, a vallás klasszikus figyelmében élő lélek hagyatéka, nem csupán palóc örökösöknek.