Naponta több millió női áldozata van a fizikai és nemi erőszaknak – gyakran az illető saját otthonában, a lehetséges igazságszolgáltatás kevés esélyével. Nemi alapú megkülönböztetés gyakori oka annak, hogy lányok nem tanulhatnak. Világviszonylatban az írástudatlanok kétharmada, a szegényeknek pedig háromötöde nő. Ez gyakran prostitúcióra kényszeríti őket, erőszaknak és betegségeknek kitéve őket, esetleg fogságba ejtik és rabszolgának adják el a kiszolgáltatottakat. Több társadalomban lesznek a nők áldozatai gyermekgyilkosságnak vagy szelektív abortusznak. A munkabér terén is fennáll a hátrányos megkülönböztetés. Kelet- és Észak-Afrikában ugyanolyan munkáért a nők a férfiak bérének harminc százalékát kapják; Latin-Amerikában és Dél-Ázsiában ez az arány negyven, a Szahara alatti Afrikában ötven, Közép- és Kelet-Európában hatvan százalék. Ez a tény bizonyítja az anyasággal kapcsolatos szerepek iránti megbecsülés hiányát is. Mindeközben pornográf sajtóra – amelynek tárgya nagyobbrészt a női test – az emberiség évi hatvanmilliárd dollárt fordít.
II. János Pál egy 1995-ös levelében rámutat arra, hogy a történelemírás szinte kizárólag férfiak teljesítményeinek elbeszélése, pedig a történelem javát a nőknek jóra irányuló, elszánt és szívós tevékenysége teszi ki. 2008 februárjában nemzetközi kongresszust tartottak erről a témáról Nő és férfi: az ember a maga egészében címmel. A résztvevőkhöz szólva XVI. Benedek szóvá tette, hogy a nők hátrányos megkülönböztetését gyakran vallási érvekkel is igyekeznek alátámasztani. A keresztény elköteleződés ezért annál sürgetőbb: olyan kultúrát kell teremteni, amely a jogban és a konkrét valóságban elismeri a nőket megillető, a férfiakéval egyenlő méltóságot. Mindezek és az ezekhez hasonló tények, illetve megfontolások igazolják: mélyreható változásokra van szükség a társadalom magatartásában és szerveződésében ahhoz, hogy megkönnyítsük és érvényesítsük a nőkre váró sajátos feladatok minél jobb teljesítését.
Imánk a saját otthonunk valóságából induljon ki, majd irányuljon helyi és nemzeti közösségünkre, végül az egész hatalmas emberiségre is. Néhány imádságos szempont: megfelelő nevelés hozzáférhetősége a nők számára; társadalmi, állami, nemzetközi programok kidolgozása, anyagi támogatása, megvalósítása; legfőképpen pedig megtérés a teremtő és üdvözítő Isten szándékaihoz.
Missziós szándék: Hogy a katolikus egyház püspökei, papjai, Istennek szentelt tagjai és világi hívei a Kínai Népköztársaságban, a XVI. Benedek pápától hozzájuk intézett levél fényében elkötelezzék magukat arra, hogy jelei és eszközei legyenek az egységnek, a közösségnek és a békének. Alighanem először fordult elő 2007 májusában, hogy egy pápa külön és nagyon sajátos levelet írt egy (hatalmas) ország katolikus közösségének. Világos, miért tette: ki akarta fejezni, hogy ő maga és az egész egyház támogatja azt a közösséget, amely súlyos megpróbáltatásokat szenvedett és szenved el továbbra is. A hatóságok ugyan tiltották és akadályozták a levél célba jutását – a hívek azonban megkapták, és megerősítették: tudják, hogy az egyetemes egyház jelentős részét alkotják. Kína kommunista kormánya csupán a „hazafias katolikus társulásnak” enged bizonyos szabadságot, amely nem fogadja el a pápa főségét. Ennek a társulásnak számos tagja titokban pápahű katolikusnak vallja magát, az üldözött földalatti egyházzal együtt. Becslések szerint Kína mintegy százötven egyházmegyéje jelenleg körülbelül tizenkétmillió katolikust számlál, és ennek kétharmada nem fogadja el a hazafias társulás eszméjét, illetve ellenőrzését. „Az egyház egyetemes pásztoraként – írja XVI. Benedek – az Úr iránti őszinte hálával szeretném kinyilvánítani nagyrabecsülésemet a hűség mélyen átérzett tanúsításáért, amelyet a kínai katolikus közösség igazán nehéz körülmények között tett. Ugyanakkor sürgető szükségét érzem annak, hogy – mély és kényszerítő kötelességemként, valamint atyai szeretetem kifejezéseként – megerősítsem a kínai katolikusok hitét, és az egyház sajátos eszközeivel elősegítsem egységüket.”
Súlyos a dilemma: folyamatos viszálykodásokkal nem lehet a problémákat megoldani, viszont elfogadni sem lehet az államhatalom erőszakos beavatkozását hitbeli és egyházfegyelmi kérdésekbe. Ahogy Szent Pál írja: „Semmi nehézség nem választhat el minket Krisztus szeretetétől.” A nehézségek azonban valóban igen súlyosak. Imádkozzunk talán különösen a következő szándékra: a kínai katolikusok számára a pápával, a Szentszékkel való bensőséges és erős egység valósága és tudata hatalmas erőforrás legyen feladataik és nehézségeik vállalásához!
