„Már a napsütés sem a régi”

Mi is ez az emberi tevékenység, aminek hatására már a „napsütés sem a régi”? Az ipari fejlődés során a kutatók újabb vegyi anyagokat vontak gyártásba, mint például a CFC-ket (klór-fluor szénhidrogének), amiket aztán széles körben alkalmaztak: hajtógázként aeroszolos palackokban, műanyagok habosítására, hűtőközegként a hűtőszekrényekben és légkondicionálókban, később nyomtatott áramköri lapok tisztítására. Meredeken emelkedett ezeknek a vegyületeknek a gyártása és felhasználása, s 1990 körül érte el a mintegy kétmillió tonna/ év csúcsot. A CFC-kből és a hasonló halogénezett szénhidrogénekből felszabaduló klór- és brómionok a magaslégkörbe jutva bontják az ózonréteget. Ez a tény csak hosszabb kutatómunka eredményeként tisztázódott az 1970–80-as években. Addigra, főleg a Déli-sarkvidék felett többször mértek igen alacsony ózonértékeket, s megszületett a képletes „ózonlyuk” kifejezés.

Az ember tehát alaposan belenyúlt a természet folyamataiba, aminek rövid idő alatt jelentkeztek káros hatásai. A vékonyodó ózonréteg erősebb ultraibolya sugárzást enged át, ezért tapasztalják a kevésbé fiatalok is, hogy régen meg sem kottyant a hosszabb idejű napon tartózkodás, most meg rövid idő alatt pirosra ég a bőrük. A gyakori leégés bőrrákhoz vezethet, s jelentősen megemelkedett a szürke hályog nevű szembetegség előfordulása is. Az egészségügyi károkon túl sok termesztett haszonnövény termése csökkent, a tengerek élővilága károsodott, de még a Napnak kitett műanyag tárgyak öregedése is felgyorsult. Nemzetközi összefogás indult 1985-ben Bécsi Egyezmény néven, amely összehangolt mérési, kutatási és fejlesztési programokat indított. Ezt követte 1987-ben a Montreali Jegyzőkönyv, amelyben már a kormányok a halogénezett szénhidrogének gyártásának és felhasználásának fokozatos csökkentését írták elő. A környezetvédelmi megállapodások között elsőként, 2009-ben a világ valamennyi akkor létező országa csatlakozott a jegyzőkönyvhöz.

Az ózonkárosító anyagok visszafogása máris mérhető eredményt hozott. Mintegy tíz éve csökken a légkörben a klór- és brómionok száma, ezáltal remélhető, hogy jó negyven év múlva visszaállhat az ózonrétegnek az a szintje, amely az 1970-es években még nagyobb védelmet biztosított a káros ultraibolya sugarak ellen. Ez azt jelenti, hogy a következő egy-két évtizedben még legyünk óvatosak a napozással, de unokáink már visszakapják a régi napsugarakat, úgy tűnik, az ózonréteg esetében sikerül az emberiségnek helyrehoznia azt, amit tönkretett.