Gyakran úgy képzelik, hogy ez a feladat egyedül a papokra meg az apácákra tartozik. Szentatyánk e havi imaszándéka valami másról beszél nekünk: megvilágítja, hogy a világi keresztényeknek és kisebb-nagyobb közösségeiknek szintén megvan a felelősségük, hogy tevékenyen részt vegyenek a hivatások előmozdításában.
Mit lehet tenniük? És kell tenniük? Különféle tevékenységek kifejtése segít hozzá ahhoz, hogy (II. János Pál pápa kifejezése szerint) megvalósuljon a „hivatáskultúra”. Ez egy-egy helyi egyházban kedvező környezetet teremt ahhoz, hogy az ő követésére hívó Istenre a fiatalok megnyíljanak. A hivatáskultúrát gyakorlati tevékenységek teszik eleven valósággá.
– Szakadatlanul imádkozunk közösen és nyilvánosan új hivatásokért. Ez a téma szerepel szentmiséken, imaórákon, közösségi találkozásokon, lelkipásztori gyakorlatokon stb. – Azt is kérjük Istentől, hogy kitartsanak azok, akiket Isten már elhívott. Ilyen kérésben szerepelhetnek konkrét nevek; ily módon Istennek ajánlhatjuk az egyházmegye kispapjait, növendék férfi és női szerzeteseit.
– Meghívunk szerzeteseket, hogy szentmise vagy ifjúsági találkozás során tegyenek tanúságot.
– A hivatások vasárnapja (idén május 3.) és hete során tevékenységeket szervezünk. „Buzdítani kell a híveket, hogy imáikkal, erkölcsi és anyagi segítségükkel támogassák a hivatások ügyét.” (Liturgikus direktórium)
– Serkentjük mindazok megbecsülését, akik Istennek szentelték magukat: a püspök, a plébános, a nővérek, a szerzetesi iskola munkásai; védjük őket, gondjukat viseljük, megünnepeljük szentelésük vagy fogadalmaik évfordulóját.
– Hivatásápoló csoportot létesítünk a plébánián vagy az iskolában; ez a csoport magára vállalja a téma elevenen tartását.
1935 óta létezik a Nemzetközi Serra Mozgalom: katolikus férfiak imádkozó és apostolkodó szervezete papi és szerzetesi hivatások előmozdításáért és a tudatos keresztény hitélet elmélyítéséért. A Serra-klubok egy-két hetente tartanak összejöveteleket. Jelenlétük és tevékenységük áldásos hatását a plébániák és az egyházmegyék egyaránt megtapasztalják. 2000 decemberében II. János Pál a mozgalomhoz szólva ezeket mondta: „Sose feledjétek, hogy elkötelezettségetek elsősorban az imára szól, állandó, rendületlen és bizalommal teli imára. Az ima megindítja Isten szívét. Hatalmas kulcs a hivatásprobléma megoldásához. Ugyanakkor a hivatásokért végzett ima életiskola is. Hivatásokért imádkozva megtanuljuk, hogy evangéliumi bölcsességgel nézzük a világot és minden egyes személy életre és üdvösségre szóló szükségét; az ima módja annak, hogy megosszuk Krisztusnak minden emberre irányuló szeretetét és részvétét.”
Missziós szándék: Hogy az újabb alapítású katolikus egyházak, az Úr iránt a hit ajándékáért érzett hálából, legyenek készek az egyház egyetemes küldetésében való részesedésre, felajánlván készségüket arra, hogy az egész világban hirdessék az evangéliumot.
Május és október missziós szándékai összefüggnek egymással; most a szándék az újabb alapítású egyházakra irányul, hogy fiatalságuk és erőforrásokban való szegénységük mellett is készségesen küldjenek misszionáriusokat más országokba; októberben majd azért imádkozunk, hogy Isten egész népe vállalja egyetemes missziós felelősségét.
Ilyen lendület mindig jellemezte az imaapostolságot. 1844-ben, az alapításkor az evangelizálás távlatai messzi (régebben ismeretlen és megközelíthetetlen) országok felé nyíltak meg, és ez ezerszámra, sőt milliószámra bűvölte el az embereket: mindenki felelős a missziókért, akkor is, ha eszközökben nagyon szegény, de életét és napi tevékenységeit felajánlhatja Istennek. Munka, szenvedés, öröm, szomorúság: mindent egyesíthetünk Jézus Eucharisztiájával, az egész történelem és a missziós munka legfőbb erőforrásával. – Manapság számos nép anyagiakban igen gazdag, de egyre szegényebb és reménytelenebb a legfontosabb értékek szemszögéből; fiatal és eszköztelen egyházak viszont Krisztust tudják nyújtani, krisztusi munkatársakkal tudnak segíteni. (Ez megvalósul hazánkban és más közép-európai országokban is.)
2007-ben írta XVI. Benedek pápa a missziók világnapjára: „Tanúi vagyunk az adományok gondviselésszerű megosztásának, amely Krisztus egész titokzatos Testének javára válik.” Már II. János Pál így írt a Redemptoris missio körlevélben: a fiatal egyházaknak „a lehető leghamarabb be kell kapcsolódniuk az egyház egyetemes missziós munkájába. Hithirdetőket kell küldeniük, hogy az evangéliumot hirdessék az egész világon, még akkor is, ha ők maguk paphiányban szenvednek.”
Havi szándékunk kérő imára hív – de hálaadásra is azért, ami már megvalósulóban van.
