Hogyan lehetne becsalogatni a nézőket a moziba egy magyar filmre? Döntéshozóink úgy látják, erre egyedül a vígjátékok alkalmasak. Az utóbbi időben el is készült jó néhány, ám az összkép igencsak lehangoló. Már a témaválasztás is sokszor erőltetett és félresikerült. Orosz Dénes Coming out című filmje egy meleg férfi heteroszexuálissá válását tartotta bemutatásra érdemesnek, Herczeg Attila Megdönteni Hajnal Tímeát című vígjátékának alapkonfliktusát pedig szintén pusztán a szexualitás adja. (Utóbbi címválasztása felveti a kérdést, vajon miként gondolkodhat rendezője a nőkről.) Bár Bodzsár Márk Isteni műszak című filmje a kissé fennköltebb komédia jelzőt kapta, én mégis a fentiek közé (is) sorolnám. De míg az első kettőről nem érdemes sokat beszélni, utóbbi megér néhány keresetlen szót.
A történet középpontjában egy mentőautó személyzete áll. Milán (Ötvös András), aki a délszláv háború elől menekült Magyarországra, Kistamás (Keresztes Tamás), a sofőr és Fék doktor (Rába Roland). Az orvosnak sajátos elvei vannak a segítésről. Szerinte ha valamelyik beteg számára túl terhes az élet, akkor hagyja meghalni a mentőben. Persze nem feltétlen „emberbaráti” felindulásból. Vinnai (Zsótér Sándor), a temetkezési vállalkozó ugyanis jól fizet neki az újabb kuncsaftért.
Bodzsár Márk filmjével az első probléma természetesen az, hogy a szó szerint passzív eutanázia sajátos bemutatása azt sugallja: az emberi élet nem sokat jelent. Értéke nincs, inkább teher, melytől érdemes minél előbb megszabadulni. Emellett azonban két olyan eleme is van a történetnek, amely több kortárs filmnek is jellemzője. Az egyik a meglehetősen középszerű, minden atmoszférát nélkülöző kivitelezés. Szinte halljuk a rendezőt, amint utasításokat ad a szereplőknek. De abban is tucatfilm lett az Isteni műszak, ahogyan a magyar valóságot ábrázolja. Úgy tűnik, itthon minden rendező rosszul érzi magát, ezért látja kilátástalannak és sötétnek a helyzetet. Számtalan filmben találkozhatunk egy nyakatekert realizmussal, mely azt akarja elhitetni a nézővel, hogy idehaza a normalitás semmilyen formája nem lelhető fel.
S mit tehet az egyszerű filmszerető, ha igazán jó magyar filmet szeretne megnézni? Vagy kivárja, míg jobb napok jönnek, vagy megnéz a tévében egy negyven évvel ezelőtt készült alkotást.
