A II. világháború után több, otthonról elmenekült magyar fiatal is e belga kisváros egyetemén szeretett volna diplomát szerezni. Összefogtak, és közösen béreltek házat, melyet a letartóztatott magyar hercegprímás tiszteletére Mindszenty Diákotthonnak neveztek el.
Az 1956-os forradalom után újabb emigránshullám következett, közel kétszáz magyar fiatal érkezett Leuvenbe. A város lakói, az egyetem vezetői és professzorai szeretettel fogadták őket. Muzslay István jezsuita szerzetes, aki emigráns papként 1955-től vezette a diákotthont, segíteni próbált az újonnan érkezőknek. A KU Leuven akkori rektoránál, Honoré Van Waeyenberghnél elérte, hogy az egyetem egyik épületét, a College de Valkot az intézmény a magyar menekült fiatalok rendelkezésére bocsássa. Segélyszervezetek is támogatták a kiváló eredményeket elérő hallgatókat, és szállásuk is megoldódott, amikor 1961-ben egy karitatív csoport házat vásárolt számukra.
Muzslay atya – aki az Ómagyar Mária-siralom Magyarországra kerülésében is segédkezett –, még szótárat is készített a fiataloknak. A magyar hallgatók el is végezték az egyetemet, bár többségük az intézmény 1968-as kettészakadásakor – amely a flamand–vallon ellentétek miatt következett be – a más városba költöző francia egyetemen tanult tovább. Muzslay István azonban nem hagyta veszni a magyar házat. A szocialista Magyarországról akkoriban nemigen érkezhettek hallgatók, csak emigránsok, ezért a külföldön született magyar származású diákokat is befogadta a diákotthonba.
A hetvenes évektől kezdve a kollégium a hazai egyházi iskolákban végzett diákok leuveni tanulását segítette, hiszen sok jó tanuló a továbbtanuláskor hátrányos helyzetbe került. Ismét felvirágzott a magyar kollégium élete. Muzslay atya nyugdíjba akart vonulni, ám a kollégium jövőjét nem látta biztosnak. Tervei közt szerepelt, hogy az értékes ingatlant eladja, árából alapítványt hoz létre, mely a magyar diákok leuveni tanulását támogatja majd. Végül más megoldás született. 1998-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bérbe vette az épületet, s szándékában állt, hogy később megvásárolja az ingatlant. Ebben az időszakban elsősorban a Pázmányon tanuló diákok lakhattak a leuveni magyar kollégiumban.
2012 óta azonban ismét a Magyar Jezsuita Rendtartomány gondozásában működik az intézmény. Forrai Tamás jezsuita provinciális Csonta Istvánt nevezte ki az otthon igazgatójának. Az intézményvezető irányítása alatt felújították az egész épületet. Csonta István, aki arra törekszik, hogy Muzslay atya szellemében vigye tovább a kollégium hagyományait, ott jártamkor arról számolt be, hogy a jezsuita provincia döntése értelmében a 2012 és 2015 közötti időszak a lelki, szellemi és fizikai megújulás szellemében telt és telik. Mint mondta, a szellemi örökség megőrzéséről a hosszabb ideig a kollégiumban lakó diákok gondoskodnak, akik egymásnak adják át tapasztalataikat, a kollégium írott és íratlan szabályait, hagyományait. Ennek a folyamatnak azonban nem kedveznek a gazdasági válság miatt jelentkező anyagi problémák (például a magánösztöndíjak eltűnése), sem a hazai egyetemeken bevezetett három plusz kétéves képzési rendszer. (A hároméves alapképzésből ugyanis a fiatalok nehezebben mennek hosszabb időre külföldre, s ugyanez igaz a mesterszak két évére is.) Csonta István arról is beszélt, hogy egy-egy nyári hónap kivételével a felújítás ideje alatt is fogadni tudták az ösztöndíjasokat. Az építkezés mára lényegében befejeződött, és az átalakított épület minden szempontból megfelel a szigorú belga előírásoknak.
Forrai Tamás, miután kinevezték a magyar rendtartomány provinciálisává, látogatást tett a leuveni kollégiumban, s attól kezdve kiemelt figyelemmel kísérte az intézmény sorsának alakulását, és minden támogatást megadott a fejlesztéshez. Muzslay István szellemi örökségét tiszteletben tartva a helyi jezsuita provincia is jelentős segítséget nyújtott a munkálatok során, így a magyarok könnyebben eligazodhattak a belga jogszabályok útvesztőiben.
Leuven hangulatos kisváros. A belvárosban lévő kollégium óriási előnye az is, hogy mindössze három percre van az egyetemtől. Csábító tehát egyetemistaként a ház lakójának lenni. S hogy kik lehetnek azok? Csonta István erről is beszélt. Bár a vezetőség nem ragaszkodik semmilyen felekezeti előíráshoz, a lakóknak tudomásul kell venniük, hogy egy katolikus szerzetesrend kollégiumába érkeznek. A Kárpát-medencében élő, tanulói jogviszonnyal rendelkező valamennyi magyar diákot szeretettel fogadják itt, s ugyan így szívesen látják az egyetemi oktatókat, kutatókat is. A diákok jelentkezésekor az elbírálásnál természetesen fontos szempont a megfelelő tanulmányi eredmény.
Látogatásom alkalmával megnéztem a tizenhat egyágyas diákszoba egyikét. A belga szabályok nagyon szigorúak. Máshol akár hárman-négyen is lakhatnának ezekben a tágas, kényelmes szobákban. Az igazgatóval beszélgetve megtudtam azt is, hogy a lakbér megállapításánál több szempontot is figyelembe vesznek, hiszen tudják, hogy a hazai viszonyok között nehezebb előteremteni a külföldi tartózkodáshoz szükséges forrásokat. Ám a ház vezetésének természetesen azt is szem előtt kell tartania, hogy a kollégium hosszú távon is megőrizze működőképességét. A magyar jezsuiták több szakkollégiumot tartanak fenn. Összesen kétszázötven-háromszáz egyetemista tanulását segítik, és valamennyi társadalmi réteg tehetséges fiataljainak előrejutását igyekeznek támogatni. Legyen az a magyarországi Jezsuita Roma Szakkollégium, vagy a leuveni Mindszenty Diákotthon szellemi örökségét továbbvivő Collegium Hungaricum ösztöndíjasa. A diákotthon honlapja: http://www.leuvencollegium-hungaricum.hu.
Fotó: Bókay László
