Másfél órával később, amikor a metróról leszállva, fáradtan húztuk bőröndjeinket szálláshelyünk felé, meglepetten tapasztaltuk, hogy a sportcentrum, ahol már vártak minket, a tornyok szomszédságában helyezkedik el. Mivel a tornacsarnokban ötszáz ember aludt együtt, a meleg, levegőtlen helyről éjszakánként a focipálya lelátójára menekültünk ki hálózsákjainkkal. Izgalmas élmény volt elalvás előtt a kivilágított felhőkarcolókra nézni – az egyik ablakaiból kiszűrődő fény a találkozó alatt a kereszt jelét sugározta Madridra.
A tüntetésekről mi leginkább csak a helyi újságokból értesültünk. Sokfelől hallottam azt is, hogy a város lakói nem örültek a világtalálkozónak. Én a helyszínen egészen mást tapasztaltam. Örültek nekünk, igyekeztek remek házigazdák lenni és szeretettel fordultak hozzánk. Idegen emberek, amikor látták, hogy térképeinket tanulmányozzuk és keresünk valamit, kérés nélkül odaléptek hozzánk és segítettek eligazodni a város forgatagában. Rengetegen mosolyogtak ránk, türelemmel elviselték zenénket, énekünket a metrókon, aluljárókban, utcákon és tereken. Szóltak nekünk, hogy vigyázzunk értékeinkre, megmutatták, hogyan tartsuk magunknál táskáinkat, nehogy elrabolhassák tőlünk. Figyelmesek voltak, türelmesek és kedvesek: Madrid örömmel és szeretettel fogadott minket.
Szerda este a Plaza de Españán zenés szentségimádás várta a találkozó résztvevőit: az esemény sok ezer zarándokot vonzott. A fiatalok elsősorban Madrid „főutcáján”, a Gran Vián közelítették meg a szentségimádás helyszínét, így a hatalmas sugárúton olyan tömeg hömpölygött, ami máskor, napközben sem látható itt. Ahogy haladtunk a tömeg egyszer csak szétnyílt előttünk: egy francia apáca es egy fiatal lány, szemüket becsukva, elmélyülten imádkozták az Üdvözlégyet. Imájukat nem zavarta meg a város zaja, a tömeg: ők ketten mindent félretéve szóltak a Szűzanyához.
