Tibor a festéshez alkalmas helyet keresett a parton (később két gyönyörű képét csodálhattuk meg), mi pedig Lacival az erdő felé indultunk. A korábbi rengeteg eső nyomai itt is látszottak, a tavat megkerülő sétaút mentén sok helyen víz csillogott. A cinegék már kis csapatokba verődtek, tucatnyi szén- és néhány kék cinege keresgélt a lombok között. Két sárga mellényes széncinege leszállt az avarba is, ott kutattak rovarok után, a kis kék cinegék egyike pedig fejjel lefelé csüngve talán egy hernyót próbált elérni. Hatalmas öreg fák között jártunk, sokukra egészen a koronáig felfutott a repkény, de a bokrok egy részét is átszőtték a futónövények indái. A fák alatt frissen, üdén zöldellt a tyúkhúr, egy kis foltban a közönséges gyújtoványfű virágzott. Az ösvényen két helyen is erdei meztelen csiga mászott. Ezek a barnásvörös színű, viszonylag nagy puhatestűek gyakoriak a fák között, de a sétaútról a bokrok közé vittem őket, ahol a röpke ijedtség után boldogan másztak tovább az avaron. A sok kerékpározó közül nem mindenki vigyáz a csigákra.
A sétaútról csupán néhány helyen nyílik kilátás a tóra, de a vízen csak néhány tőkés récét és egy sárgalábú sirályt láttam, utóbbi hangos „kau-kaukau” kiáltását többször is hallottam. A nádszegélyben vízityúk kiáltott, jellegzetes „prütty”-ét gyors egymásutánban kétszer is megismételte. Percekig tartó szünet után fekete rigó szállt át az út felett, később zöld küllőt és középfakopáncsot hallottam, majd csilp csalpfüzike kezdett hívogatni a bokrok között. Ez az apró madárka örökké mozog, kedves „hüitt” hangja hol itt, hol ott hangzott fel.
A városhoz érve visszafordultunk. Ahol a lombok között beszökött a napsugár és aranyló foltokat rajzolt az ösvényre, lepkék sütkéreztek. Először egy erdei szemeslepkét láttam, később egyik kedvencem, az Atalanta-lepke került elénk. Jöttünkre felrepültek, de alig mentünk tovább, máris visszatértek a napsütötte foltra. Már majdnem kiértünk az erdőből, amikor váratlanul vörösbegy kezdett énekelni a bokrok között. A narancspiros mellényű madár kedves szokása, hogy ősszel is megszólal. Megálltunk, és hallgattuk a bokrok között láthatatlanul daloló madarat. Gyöngyöző, édesbús strófái számomra a kirándulás fénypontját jelentették.
Fotó: Bécsy László
