Madárdal a Margitszigeten

Járt már ott korábban is, de nagyon szereti, ezért ha itt van, mindig teszünk egy sétát a két Duna-ág közé zárt szép szigeten, amely talán éppen április végén a legszebb. Teljes virágpompában álltak a hatalmas vadgesztenyék, közöttük rózsaszínű virágokkal teli díszfák pompáztak, valahonnan orgonaillatot sodort a szél. Búgtak az örvös galambok, hangosan énekeltek a barátkák, időnként zöld küllő kiáltott kacagó hangján. Átvágtunk a nagyréten, ahol két szarka sétált. Hétköznap volt, hiányoztak a labdát kergető gyerekek, a szarkák láthatóan jól érezték magukat. Nagy fészekrablók, de fekete és fehér színeikkel, a napsütésben zölden csillogó hosszú farktollaikkal nagyon szép madarak. Itt sokkal szelídebbek, mint kint a mezőkön, de azért óvatosak, hiába kerültünk egyet, mégis odébb repültek. A fű között mindenütt tömegesen virított a százszorszép, sárgán a pitypang, felettünk lepkék repültek.
A fák közé érve mókus szaladt át előttünk. Illetve csak gondoltuk, hogy át fog szaladni, de a sétány közepén váratlanul megállt, és lompos farkát maga fölé hajlítva kíváncsian nézett felénk. Ahogy lassan közeledtünk, mégiscsak meggondolta magát, és egy közeli vaskos törzsű fához ugrált. Felkúszott néhány méternyire, aztán át a túlsó oldalra, és legközelebb már csak azt láttuk, hogy újra a földön van, s egy másik fa felé ugrál.
Több helyen is csattogtak a fülemülék. Itt nem irtották ki a bokrokat, mint a Népligetben, ezernyi fészkelőhely várta őket. Nemrég a némává tett Népligetről írtam, de azóta ott is énekelni kezdett két fülemüle. Ám szegények olyan helyen csattogtak, ahol korábban, amíg még voltak bokrosok a ligetben, soha nem hallottam őket. Talán azért tértek vissza, mert itt bújtak ki a tojásból. Szegény hűséges madarak, aligha tudnak majd eredménnyel költeni, fiókákat nevelni. A szigetlakók közül az egyik olyan gyönyörűen csattogott, hogy leültünk egy közeli padra, és hallgattuk. Ahol Katiék laknak, azon a környéken nincsenek fülemülék, így aztán Franz is gyönyörködve hallgatta a hátunk mögött mindössze néhány méternyire, egy sűrű bokorban ülő madarat. Talán tíz percig tartott az egyszemélyes koncert, akkor a fülemüle elhallgatott, mi pedig továbbmentünk. A kis dísztavaknál egy másik, nekem ugyancsak kedves hang, a kecskebékák hangos brekegése fogadott. Mulatságos látványt nyújtanak, amint kétoldalt felfújt hanghólyagjukkal fújják brekegő szerelmes nótájukat. A közelben erdei pinty csattogott, valahol zöld küllő kiáltott kacagó hangján, majd egy csilp­csalp­füzike kedves „csip-csup”-ját hallottuk. Visszafelé, már közel a hídhoz, a sportpályák menti fákon tengelic kezdett énekelni. A magevők közül az ő csicsergését szeretem a legjobban, élvezettel hallgattam. A piros fejű, fekete szárnyán széles aranysárga szalagot viselő kismadár folyamatosan dalolt, de hangját csakhamar elnyomta a hídon dübörgő villamosok és autók lármája.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..