Az első gondolatot egy emlékezetes Finy-vers, az Egykezes szonáta néhány, voltaképpen e könyv nyitányának tekinthető sora kelti életre: „ez sirató dalokat dúdol a liftben, / ez szomorúan biccent, ha elhagyod, / ez megsütötte, de könnyeivel sózta be, / ez minden reggel beágyazza a férjét…” Ilyesfajta érzések közt hányódik az Akkor is főszereplője, Salamon Sára magyar szakos tanárnő és irodalmiszínpad-vezető, akinek története, életközépi válsága akár banális is lehetne. Hiszen a negyvenedik évében járó kétgyermekes asszonyt András, a férje, aki tipikus huszonegyedik századi módon és stílusban hisz az örök férfiúi fiatalságban, elhagyja jóval zsengébb korú, terhes kedveséért. A második gondolat forrása, e sorok írójának elméjében legalábbis, egy 1910-ben megjelent, halhatatlan ifjúsági regény, Barbara Ring norvég írónő remekműve, a magyarul is olvasható Peik. A hirtelenszőke és árva északi kisfiú ugyanis, akire Finy Petra kedvesen „nordikus” külseje és stílusa nyomán asszociálhatunk, apja halála és régi barátja elvesztése után egy mogorva, különc öregember, egy nyugalmazott professzor rokon, Pável bácsi jóvoltából kezdi ismét otthon érezni magát saját kis világában. Ugyanez történik a férje elköltözése után magára maradt, nagy bőgésekbe és alvásokba, s egy majdnem-öngyilkosságba menekülő Sárával. Az ő megmentője ugyan nem egy professzor, hanem egy barátságtalan, kötekedő szomszéd, Őze bácsi, a nyugdíjas és pacemakerrel élő vízvezeték-szerelő. Összecsiszolódásuk leírása mégis ugyanolyan hiteles és fokozatos, mint a Peik–Pável bácsi kapcsolat kibontása több mint száz évvel ezelőtt. Az öreg egyébként nem csupán Sárával találja meg a hangot, hanem az asszony két gyermekével, Samuval és kishúgával, Mirivel is.
Sára, amikor már képes elszakadni élete fájdalomfalától, a jeruzsálemi siratófal tükörre ragasztott kartonpapír változatától, nem csupán a saját gyerekeire tud odafigyelni, hanem a külvilágra is. Többek között felolvas Rezső bácsi kómában fekvő fiának, Őze Picinek, és segít visszahozni őt az életbe, s ezzel párhuzamosan megértőbben tekint tanártársaira, köztük az érte alig titkoltan rajongó, kicsit Rumcájsz-szerű Bárdosi kollégára… A legnagyobb változás azonban szeretetlennek és ridegnek hitt anyjával, az „anti-nagymamával” való kapcsolatában következik be, aki fergetegesen önző természetfilmes férje mellett nagyon sokat szenvedett, s egyetlen kislányát kímélni akarván zokszó nélkül, titokban csinált végig egy mellműtétet és az azt követő kezeléseket.
A regényt finoman átszövi a szerző már-már kislányos, nagyon megható Szabó Magda-rajongása is. Ennek jegyében bukkan fel a szövegben ez a mondat: „Aztán eszébe jutott, hogy még nem is olvasott neki semmit Szabó Magdától.” (Mármint a kómában fekvő Őze Picinek!) Aki tudja, hogy Finy Petra milyen igényes és szeretetteljes gondozója a Jaffa Kiadó Szabó Magda-életműsorozatának, az voltaképpen egyáltalán nem csodálkozik ezeken a lírai kanyarokon.
2012-ben, a Madárasszony megjelenésekor akadt olyan kritikus, aki a felnőttpróza világában akkor debütáló szerző egyik gyengeségének azt tartotta, hogy zavaróan „keveri” a felnőtt- és a gyermeknyelvi rétegeket. E második, valóban sokkal érettebb opuszában azonban az írónő már mesterien kezeli e kétféle beszédmód bölcs, arányos vegyítését. Részben úgy, hogy a csalódott asszony fájdalomkitörései több helyütt egy tomboló kisgyerek monológjaiként hatnak, részben viszont úgy, hogy a szülőanyjukat felnőttes szeretettel nyugtatgató Samu és Miri, egy kisiskolás és egy óvodás, beszédmódjukkal közelednek ebben a veszteséghelyzetben a „nagyok” világához.
Az Akkor is első renden a szeretetvesztés, szerelemvesztés, a házassági párbeszédhiány könyve, ugyanakkor a gyógyulásé, a talpra állásé is. Olyan, nagybetűs Szöveg, amelyet nem csupán okulásul, de akár gyógyító felolvasás céljából is örömmel vesz kézbe az ember.
(Finy Petra: Akkor is, Athenaeum, Budapest, 2018)
