A monostorok valóban kiváltságos helyei lehetnek a liturgia ünnepélyes végzésének, Benedek ugyanis arra hívja szerzeteseit a regulában, hogy az istentiszteletnek, szó szerint Isten művének (opus Dei) semmit ne helyezzenek elébe (43,3). Ezt segíti a napirend, a liturgiát ünneplő közösség állandósága, a jótékonyan ismétlődő és így kívülről énekelt- mondott, testté-szívvé váló szövegek. Érdemes azonban tudatosítanunk, hogy az istentisztelet az egész egyház közös kincse, az egyházközségek legalább annyira felelősek a templomaikban ünnepelt liturgia szépségéért és azért, hogy a megváltás közös ünneplése minden más egyházi tevékenység csúcsa és forrása legyen. Szent Benedek ünnepének kapcsán most egy olyan mondatot szeretnék idézni és röviden kommentálni a regulából, amely nemcsak a szerzetesek, hanem minden keresztény ember számára jól megvilágítja a liturgia és a mindennapi élet elválaszthatatlan kapcsolatát. A mondat eredetileg a házgondnoknak szól: „A monostor minden fölszerelését és minden vagyonát úgy tekintse, mint az oltár szent edényét” (32,10). A liturgia, az istentisztelet az a hely az egyház és a világ életében, ahol minden és mindenki visszanyeri létezésének eredeti értelmét. Az istentiszteletben fénylik fel az Istentől kapott képességük, hogy létükkel rá mutassanak, befogadják és hordozzák. A teremtés hajnalán az Atya minden teremtett dolog felett kimondta az Igét: „jó” – és ez a dolgokat jóvá mondó ige a Fiú, a teremtés ősmintája. Ez a jóság, minden dolgok paradicsomi jósága állíttatik helyre Jézus Krisztusban, a megtestesült Igében. És ez a jóság fénylik fel különösen is az Eucharisztiában, ahol a törékeny elemek Isten hordozóivá válnak, dicsőítéssé alakulnak. Vajon életünk liturgián kívüli maradékában nem erre lennénk hivatva? Testünk, lelkünk, szellemünk, a minket körülvevő tárgyi és élő világ nem Isten jelenlétének visszfénye kellene hogy legyen? Vajon mikor alakul át látásunk, mikor nyílik fel végre a szemünk arra, hogy Isten a körünkben: bennünk, társainkban, a világban élő Szent (vö. Oz 11,9)? Ő adja meg, hogy a liturgián való részvételünk lebontsa a közénk és közé általunk épített falakat.
