A liturgia méltóságához nagyon sok összetevő szükséges. A legelső a megfelelő környezet. Elsősorban a templom – akár nagy, akár csak kis kápolna – képes biztosítani a méltó ünnepélyességet. Mindenkire más hatással van a különböző korokban épült istenháza. Van, aki jobban kedveli az antik stílusú bazilikát, más a gyönyörűen díszített barokk templomot, ismét más a modern templom egyszerűbb ékesítését. Ami minden esetben megvalósul: az épület közel segíti, vezeti az embert az Istenhez. Még gimnazista koromban kaptam egy könyvet, amelynek címe: Mindenütt otthon vagy. Különösen megragadott két egymás mellett lévő kép: az egyik a csodálatos kölni dómban készült egy ünnepi szentmisén, míg a másikon az őserdő szélén fabrikált kis asztal, egyszerű terítő látszott, és amint a missziós atya éppen felemelte a legszentebb Eucharisztiát. Egy pillanatig nem vontam kétségbe a szent cselekmény méltóságát. A liturgia méltóságát kiemelten meghatározza a résztvevők tevékenysége és szervezése is. Ha megtörtént a megfelelő előkészület, a résztvevők is tisztában lesznek az ünneplés jelentőségével. Ezt éppúgy meg kell tenni a templomokban, mint a nyári táborozások alkalmával. Nem felejthető el, hogy a hitünkről – abban az adott időben – így teszünk tanúságot.
A megfelelő körülmények biztosítása után vegyük fontolóra az ünneplés végzését. A liturgikus könyvek előírásai mindent pontosan tartalmaznak. Vannak kötelező előírások, vannak amelyek választhatók, mások alkalmazása egy adott közösség számára lehetséges. Mindenkor a liturgia vezetője dönt arról, melyiket alkalmazzák. A szabályokon túl azonban a helyes és méltó viselkedést mindegyikünknek meg kell éreznie. Pár hete, egy tévéközvetítés alkalmával megdöbbentem a miséző pap mesterkélt és darabos viselkedésén. A liturgia méltósága a természetességet kívánja meg, már csak azért is, mert – amint már előbb említettem – egész magatartásunkkal a hitünkről teszünk tanúságot. De ugyanez vonatkozik a többi résztvevőre is. Egy másik, szintén a tévében közvetített alkalommal gitárzenekar és egy kisebb kórus működött közre. Elfelejtették, hogy az egyház legszentebb ünneplésén vannak, és nem egy könnyűzenei fesztiválon. A negatív tapasztalatok ellenére mégis a liturgia méltóságteljes ünneplése a jellemző. A résztvevők átérzik a szent cselekménynek az értelmét, sőt, nemcsak részt vesznek, hanem tevékenyen bekapcsolódnak abba, így valóban részesei is lesznek az egyház legszentebb cselekményeinek. Legyen ezért mindig szívügyünk a liturgikus ünneplések méltósága abban a feladatkörben, amely ránk van bízva: legyünk akár vezetője, irányítója, vagy résztvevője Isten népe közösségi ünneplésének.
