A hamvazás szertartásának fontos eleme a halandóságra való figyelmeztetés, azonban ez tágabb értelmet nyer a hamu megáldó szövegében. Mi a hamvazás? Az alázat és az engesztelés kifejezése. Az alázaté, hiszen az Ószövetség bűnbánói is hamuba ültek, fejükre hamut hintettek annak jeléül, hogy most nem díszítik, illatosítják, teszik kellemessé magukat, hanem megalázzák, egészen a földig egyszerűsítik testi megjelenésüket. Az engesztelő, bűnbánó magatartásnak is ez az értelme: nem egyszerűen megalázkodunk a bűneink miatti bánatban, hanem ezzel a Teremtőhöz fordulunk, aki a porból alkotott minket, de az örök életre. A porba való visszatérés nem a Teremtő terve, hanem az ember bűnének következménye. Bűnbánat és a bűn következménye, a „porságunk” összetalálkozása a hamvazószerda.
Isten, akit az alázatosság megindít és akinek az engesztelés tetszésére van, hajlítsd füledet kegyesen könyörgésünkre, és amikor híveid fejére hamut hintünk, áraszd rájuk szent áldásodat, hogy a nagyböjti cselekedeteket gyakorolva, Fiad húsvéti misztériumának ünneplésére megtisztult lélekkel juthassunk – szól a könyörgés fordítása. Tehát nem annyira szerencsés a Misekönyv kifejezése: „a bűnbánat megengesztel”, hiszen az engesztelő áldozat maga Jézus Krisztus, de az engesztelni akaró ember kedves az Úr számára. Azért áldja meg az egyház a hamut, hogy a bűnbánat jó talaja lehessünk, a nagyböjtöt jól megtartva (önmegtagadással, bűnbánati cselekedetekkel) a húsvét tiszta elmével való ünneplésére eljuthassunk. Így talál vissza az alázaton és engesztelő bűnbánaton keresztül a bűnbe esett ember a teremtő Isten eredeti tervéhez, amely húsvétkor, a megváltásban bontakozik ki újra.
