Az ónémet balladákból,
Várost és mezőt szel át; hol
Hegyre hág, hol vízbe gázol,
Ellepi a rengeteg;
A ménje meg
Lángvörös vagy mint az ében,
És nem fogja zabla, fék sem,
Nógatás sem! Észrevétlen
Útja hörgések között
Örök! Örök!
Nagy, tollas nemezkalap vet
Árnyat a szemére: gerjed,
Majd kialszik. Mint a dermedt
Ködben a kék fényű és
Gyilkos lövés.
Mint szárnya riadt sasoknak,
Kikkel záporok civódnak,
Kiket meggyötör a hó, s fagy:
A szél kopott köpenyét
Szaggatja szét,
Mi sem takarja homályos,
Ivorszín testét: talányos
Éjjel dicsfényében áll most,
S harminckét fogát feni
Üvölteni.
Térey János fordítása
