– Egyes értékelések szerint a pápa apostoli útja a szíreknek is békét, vigaszt hozott. Mi a helyzet most Libanonban? Mennyire kavarja fel a mindennapokat a szír menekültek érkezése?
– Hozzávetőleg kétszázezer szíriai menekült érkezett az országba, keresztények és muszlimok egyaránt. Szociális szervezetein keresztül az állam, s az egyház nevében a karitász is sokféle módon segít rajtuk. Nem kell sátrakban lakniuk: egyesek ismerőseiknél húzták meg magukat, mások lakást béreltek, megint mások iskolákban, tornatermekben kaptak szállást. Szükséget szenvednek, hiszen oda kellett hagyniuk mindenüket, de Libanon segédkezet nyújt nekik. Ha valaki szűkölködik, nem azt nézik, milyen politikai beállítottságú; nyitottan, ettől függetlenül segítenek. „Fogadj be, de ne adj ennem!” – tartja a libanoni közmondás. Nem várnak sokat az emberek, csak annyit, hogy mosolyogva menedéket adjanak nekik. Emlékszünk, hogy amikor a libanoniak menekültek Szíriába, befogadták őket. Nekünk is így kell hát tennünk. S bíznunk kell abban, hogy hamarosan véget ér a háború, s hazatérhetnek, akik elhagyták otthonukat.
– Pár évtizede még a keresztények voltak „fölényben” Libanonban, most viszont a muzulmánok; sokan kényszerültek menekülésre. Milyennek látja a libanoni kereszténység jelenét és jövőjét?
– Libanon politikai helyzete garanciát jelent a keresztények számára. Muzulmánok és keresztények megállapodást kötöttek egymással, hogy a jövőben is együtt fognak élni. Egyezségük szerint a köztársasági elnöknek maronitának, a miniszterelnöknek szunnita muzulmánnak, a parlament elnökének pedig síita muzulmánnak kell lennie. Az országgyűlésben és a kormányban fele-fele arányban képviseltetik magukat az egyes vallások követői, ahogyan a nagykövetek és a vállalati igazgatók sorában is. Az élet más területein, ha nem is maradéktalanul, de tiszteletben tartják ezt az alapelvet. A libanoni keresztények száma viszont az elmúlt időben valóban visszaesett, több okból is. A hosszú évekig tartó libanoni háború idején, a rombolás, a gazdasági-politikai válság elől sokan menekültek el az országból, keresztények mellett muzulmánok is. Az egyik legfőbb ok azonban az, hogy míg a muszlimokat a többi muzulmán ország támogatja, anyagilag is – a szunnitákat a szunnita országok, a síitákat a síita államok –, addig a keresztények nem igazán számíthatnak a nyugati világ kereszténységének ilyen jellegű pártfogására. Így hát az egyetem elvégzése után – a jobb élet reményében – kivándorolnak az országból.
– Nem lenne jó, ha előbb-utóbb teljesen felmorzsolódnának. Mit tehetünk a kivándorlás ellen?
– Vitathatatlan, hogy meg kell állítanunk a kivándorlást, meg kell tartanunk a keresztényeket az országunkban. Félő, hogy egyszer eljön a nap, amikor a muzulmánok úgy döntenek: többé nem érvényes a fele-fele elve a hatalom gyakorlásában. De most még hűek az egyezséghez, s nem céljuk többségbe kerülni. Libanon sem nem keresztény, sem nem muzulmán állam. Az egyetlen olyan közel-keleti ország, amelyben az egyház és az állam egymástól függetlenek. A keresztények és a muszlimok egyenlőségben élnek, demokrácia van, tisztelik az alapvető emberi jogokat. Valamennyi arab ország és Izrael is vallási alapon szerveződik. Az egyes arab országokban az iszlám az államvallás, Izraelben pedig a zsidó vallás. S a hatalom is erre épül. Ebben a világban egy keresztény csupán „másodrangú” lehet, jogai nem biztosítottak, s ezért vándorol ki. Ám Libanonban más a helyzet, mint mondtam, nem emiatt hagyják el a hazájukat az emberek. A kivándorlás megszűnése érdekében a közel-keleti államoknak békében kellene élniük, hiszen mindenféle krízis hat Libanonra is.
– A Magyarországon is ismert libanoni maronita költő, filozófus, képzőművész Kahlil Gibran életműve egyes vélemények szerint gyógyír lehet a problémákra, a megosztottságra. Valóban így van?
– Libanon élete főleg annak függvényében alakul, hogy mi történik a Közel-Keleten. Jelenleg az izraeli–palesztin konfliktus befolyásolja leginkább az ország helyzetét. A négymillió lakos között hatszázezer palesztin menekült él, felfegyverkezve, ami nagy problémát jelent. S az is, hogy mivel a szíriai háború a szunniták és a síiták között zajlik, a két irányzat Libanonban élő képviselői között is feszültség bontakozott ki. Egyesek a szír hatalom mellett állnak, mások az ellenzékkel szimpatizálnak. Ez a helyzet gazdaságilag is hat az országra, hiszen zárt az út az Arab-öböl országai felé, nem tudnak áramolni a termékek. Kahlil Gibrant mindenki elfogadja Libanonban, s fejből idézik az írásait, a megoldásra váró problémák azonban nem az országon belül alakulnak ki. A társadalom, a mindennapi élet szintjén baráti a viszony a keresztények és a muzulmánok között.
Fotó: Kissimon István
