Fotó: Lambert Attila
Prokop Péter pap, festőművész képeiből nyílt állandó kiállítás június végén Kalocsán, az Astriceum Érseki Múzeumban. A formabontó tárlaton a művész közel százharminc alkotása tekinthető meg.
Prokop Péter 1919-ben született Kalocsán. A helyi jezsuita gimnáziumban, majd az érsekség kisszemináriumában tanult. 1942-ben szentelte pappá Zichy Gyula kalocsai érsek. Tanárai és paptársai biztatására lelkipásztori hivatása mellett festői tehetségét is kamatoztatni szerette volna, ezért 1945-től a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult. Tanulmányait nem tudta befejezni, mert 1948-ban visszarendelték egyházmegyéjébe. A művész az 1956-os forradalmat követően Rómába disszidált, ahol diplomát szerzett festészetből. A Pápai Magyar Intézetben, majd pedig a Szent István Zarándokházban lakott és alkotott 1999-ig, amikor visszatért Magyarországra. Csepelen telepedett le, itt élt 2003-ban bekövetkezett haláláig. Prokop Péter művészetére leginkább Aba-Novák Vilmos, Csontváry Kosztka Tivadar és Paul Klee alkotásai hatottak, stílusát a mélyen átélt vallásosság és a modern, expresszionista kifejezésmód határozza meg.
A kiállításmegnyitóra érkezőket Prokop Péter Assisi Szent Ferencről készített nagy méretű festménye, valamint több, véletlenszerűen elhelyezett üres szék várta az Astriceum fogadótermében. Az üres székek jelentős szerepet játszottak azon a lelki zarándokúton, amelyre Prokop művészetét segítségül hívva kalauzolták el az érdeklődőket.
A megjelenteket Vörös Márta egyházmegyei főépítész, az Astriceum igazgatója köszöntötte, aki nemcsak a kiállításon szereplő műveket ismertette, hanem a művész egy kevésbé ismert arcát is bemutatta: az írót. Vörös Márta szavait követően kezdetét vette az „utazás”: a dramatizált előadás során a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye papjai – köztük Bábel Balázs érsek – olvastak fel részleteket Prokop Péter papságról és művészi hivatásról írt gondolataiból, majd helyet foglaltak a véletlenszerűen elrendezett székeken. A szövegrészletek alapján kibontakozott a szemlélődő pap alakja, aki a következőképpen összegezte művészetét: „Festéket keverni vagy szavakat illeszteni, Istennek talán mindegy.”
A drámajátékot követően rövid kerekasztal-beszélgetés kezdődött Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Szabó Ferenc jezsuita, valamint Leányfalusi Vilmos, a Nagyboldogasszony-főszékesegyház karnagya részvételével. Bábel Balázs érsek Rómában ismerkedett meg Prokop Péterrel, gyakran beszélgettek a művészetről. A főpásztor elmondta, Prokop jól bírta a kritikát, ugyanakkor önmagával szemben is kritikus volt. Szabó Ferenc jezsuitát régi barátság fűzte Prokop Péterhez, sokszor találkoztak Rómában, s együtt szerveztek irodalmi-művészeti esteket az emigráns magyar értelmiségiek és művészek találkozóhelyén, az úgynevezett Triznya-kocsmában. Szabó Ferenc felidézte egy baráti beszélgetésüket, amely során Prokop tekintélyes öniróniával jelentette ki: háromszoros skizofréniában szenved, mivel ő egyrészt pap, másrészt festő, harmadrészt pedig író. A jezsuita szerzetes szerint Prokop Péter esetében szó sincs erről, hiszen e három tevékenység jól megfér egymás mellett. Gondoljunk csak a Biblia Pauperumra, a „szegények Bibliájára”: a régi időkben is a festészet, a templom freskói közvetítették az evangéliumot az írni-olvasni nem tudóknak. Prokop Péter művészete nem más, mint az evangélium színekben tolmácsolva.
Leányfalusi Vilmos karnagy visszaemlékezésében Belon Gellért püspök szerepét emelte ki, aki az egykori kalocsai szeminárium tanáraként már kispapkora óta támogatója volt Prokop Péternek. Ő segített abban, hogy a festőművész pap Rómába menjen, és ott fejezze be művészeti tanulmányait. Leányfalusi Vilmos ismertette a fogadótérben elhelyezett Szent Ferenc-kép történetét is, melyet Prokop a kalocsai főszékesegyház egyik mellékoltára számára készített. A karnagy reményét fejezte ki, hogy a festmény a felújítást követően végre méltó helyére kerülhet.
A kerekasztal-beszélgetés után Vörös Márta tárlatvezetésével tekinthették meg az érdeklődők a kiállítást, amely az Astriceum tetőterében kapott helyet. A terem adottságai miatt a tárlat rendezői szokatlan megoldások alkalmazására kényszerültek – számos festményt a padlón helyeztek el. Az idősebbek számára ugyan derekat próbáló, mégis különleges hatást értek el ezzel a formabontó elrendezéssel: a látogatók szinte beléphetnek a képbe, és részesei lehetnek a lelki zarándokútnak: együtt utazhatnak Rómába, vonulhatnak a mélykúti búcsúsokkal és elmélkedhetnek a Golgotán.
