A titkot már sokan próbálták megfejteni. Vannak, akik az életmű sorsában, mások az életút regényességében vélik megtalálni a magyarázatot. Vagy egyszerűen a zsenialitásban. A szegedi tárlat termeit járva úgy tűnik: mindhárom elmélet igaz.
Ez az aránylag kicsi (negyvenegy festményt és tizenöt fotót, illetve dokumentumot bemutató) kiállítás tisztán felrajzolja az életpálya ívét. Munkácsy Mihály mintha a saját vásznairól lépett volna elénk, ő az alultáplált ásító inas, a papa, akinek a születésnapjára a feleség virágokat rendezget a szalonban, és a tomboló tömegben álló, magányos Jézus.
A romantikus regénybe illő élet szimpatikussá, és ami még fontosabb, érhetővé teszi magát az életművet is. E sors már a kortárs közönségre is hatott, Munkácsy „sztársága” életében elkezdődött. És tegyük hozzá: ezzel ő maga is tisztában volt, sőt, tett érte. Jól szervezett társasági élet, kiállító körutak, a magyarság képviselete világszerte, átgondolt üzletpolitika és töretlen szorgalom – ezeknek a finom szövedékén alapul a ma is tapasztalható hírnév. Természetesen a zsenialitást sem szabad figyelmen kívül hagyni: Munkácsy sokféle témában és több stílusban egyaránt magas színvonalon alkotott. Pákh Imre, akinek gyűjteményén a szegedi tárlat alapul, külön figyelmet fordít arra, hogy kollekciója tükrözze Munkácsy művészetének sokszínűségét. Legyen szó realista „szocio-festményről”, romantikus, a historizmus szellemében készült alkotásról, szalonképről, portréról, a kor ikonjának szánt vallásos műről vagy az impresszionizmus felé hajló – bár ezért Munkácsy haragudna, hiszen ő többször elhatárolódott e stílustól – tájképről, mindenki megtalálhatja ebben az életműben azt, ami számára szép.
Mindezt csak fokozza a Munkácsy-tárlatokat kísérő finom izgalom, hiszen a kiállításokon általában bemutatnak olyan festményt, amit addig nem látott a nagyközönség. Szegeden is találkozhatunk kettővel: az Olvasó nő II. és a Hímző leány című képekkel. Mindenki kíváncsi ezekre a művekre, pusztán azért, mert még soha nem mutatták be – így a múzeumlátogató úgy érezheti, a művészettörténet részese. A szakmának pedig véget nem érő kihívás kutatni és értelmezni egy életművet, amely szétszóródott a világban, és amelynek számos darabjáról nem is tudunk. Munkácsy magánszemélyek megrendelésére készítette képeinek nagy részét, illetve saját alkotásainak másolatait, melyek a műteremből egyenesen egy úri ház rejtekébe kerültek. A töredékes ismertségből adódó misztikum a Munkácsy-legenda utolsó mozaikja. És kell-e ennél több a múlhatatlan népszerűséghez?
(Az Aranyecset – Munkácsy Szegeden című kiállítás október 14-ig várja a látogatókat.)
