Dan Brown könyvei telis-tele vannak feladványokkal. Népszerűségüket azonban nem csak ennek köszönhetik. Ezek a regények abban az illúzióban ringatják az olvasót, hogy a hétköznapi ember előtt is feltárulhatnak a történelmet irányító rejtett összefüggések. Egy kis időre bárki úgy hiheti, nagy titkok tudója lett. Dan Brown állandó rejtvényfejtője, Robert Langdon professzor ugyanis a művészettörténet remekműveinek titkait kutatja, arról nem is beszélve, hogy a világ sorsára nézve egyáltalán nem mindegy, hogy a végén rájön-e, mi a megoldás. A 2013-ban megjelent Inferno című regényben is Langdon professzorra hárul a feladat, hogy műveltségét latba vetve felfedje a titkot – és megmentse a világot. A könyvből készült film – amelyet Ron Howard rendezett – a napokban került a hazai mozikba. Langdon szerepében ismét Tom Hankset láthatjuk.
Brown történeteivel már többször találkozhattunk a filmvásznon. A Da Vinci-kód és az Angyalok és démonok után az Infernót látva ugyanakkor mindenképpen ki kell emelni, hogy az alaphelyzetet végre nem a katolikus egyház „sötét” múltja és jelene adja. Langdon ezúttal a milliárdos Bertrand Zobrist (Ben Foster) tervének megvalósulását igyekszik megakadályozni. Az üzletember ugyanis meg van győződve arról, hogy „az emberiség egy kór”, amely nem csak önmaga, de az egész Föld létét fenyegeti. Természetesen a gyógyírt is tudja e betegségre, ez pedig nem más, mint az inferno nevű halálos vírus, amely az emberi faj felét képes elpusztítani.
A névadás természetesen nem véletlen. Az egész történet Dante Isteni színjátékának első könyvére, a Pokolra (Inferno) épül. A film elején – és egy-egy pillanatra később is – a sebesült Langdon professzort szörnyű látomások gyötrik: megelevenedik előtte mindaz, amiről Dante írt művében. Amikor magához tér, a segítségére siet egy orvos, Dr. Sienna Brooks (Felicity Jones), akivel együtt kezdik visszafejteni az akkor már halott milliárdos által hagyott nyomokat, amelyekről sorra kiderül, valami módon összefüggésbe hozhatók Dante színjátékával.
A fordulatos krimiben először azokat az információkat kell értelmezni, amelyek Sandro Botticelli Dante művéhez készített illusztrációjában vannak elrejtve, majd a nyomok a firenzei Palazzo Vecchio Ötszázak termébe vezetnek. Itt található Giorgio Vasari (1511–1574) A marcianói csata című képe, amelynek felső részén – egy kis zászlón – a művészettörténet egyik legnagyobb feladványa olvasható: „cerca trova”, azaz, aki keres, az talál. (Nem elhanyagolható érdekesség, hogy a Dan Brown könyveiben is feltűnő Maurizio Seracini professzor e feliratot értelmezve úgy vélte, Vasari freskója alatt rejtőzik Leonardo da Vinci elveszett festménye, Az anghiari csata. A néhány évvel ezelőtt kezdődött tudományos kutatás motorja az akkori firenzei polgármester, Matteo Renzi volt.) A nagyrészt Budapesten forgatott film ezt követően még számos csodálatos helyszínre kalauzolja a nézőt, és közben mindent megtesz azért, hogy figyelmünk egy pillanatra se lankadjon.
Dantét, belépve a pokol kapuján, olyan szörnyű látvány fogadja, hogy elered a könnye. Megkérdezi Vergiliust, hogy „milyen nép szenved itten a sötétben”? „E szomoru házat / azok nyerik, kik közönyösen éltek / s kiket nem ért dicséret, sem gyalázat.” A filmben Zobrist semmiképpen sem szeretne a közöny bűnébe esni, ezért dönt úgy, hogy megoldja korunk egyik legnagyobb problémáját, a túlnépesedést. (Azt is meg kell jegyezni, hogy a könyvben Zobrist egy kevésbé erőszakos, ám legalább annyira kérdéses módszerhez folyamodik.) Az Isteni színjátékban Dante eltévedt a föld egy szegletében, így jutott el a pokoltól a purgatóriumon át egészen a paradicsomig. Zobrist a földre hozná a poklot azért, hogy a jövő nemzedékének megteremtse a mennyországot. A jó szándék és a pokol közhelyszerű kapcsolatán túl ismét láthatjuk, hogy mindazok, akik a globális dilemmákra azonnali megoldást kínálnak, közel kerültek az ördöghöz. Csak remélhetjük, hogy az emberiség soha nem kerül olyan helyzetbe, amelyből kiút már csak a poklon át vezet.
