A nagy érdeklődést mutatja, hogy az ünnepség kezdetekor a ruhatár előtt még hosszú sor állt, miközben bent már javában tartott a műsor: reneszánsz dalok szóltak Bognár Szilvia és Róka Szabolcs korhű előadásában. Mire a főigazgató üdvözlőbeszéde és a minisztériumi osztályvezető asszony a kiállítás létrejöttének kultúrpolitikai hátterét részletező előadása elhangzott, az aula is megtelt, többnyire a széksor mögött hátul beszélgető, mobiltelefonozó emberekkel. Időközben megkezdődött az állófogadásra szánt italok kitöltése, először a dugókat húzták ki hangtalanul, hogy aztán a szép sorban ízlésesen elrendezett poharak a megterített hosszú asztal egyik végén világosvörös rozéval, a másik végén sötétvörös Pinot Noirral teljenek meg. Egy-két vendég a pogácsákba is belekóstolt, úgyhogy amikor Szörényi László, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének igazgatója belefogott a kiállítással kapcsolatos tudnivalókat szakszerűen elemző megnyitóbeszédébe, a terített asztalok mellett javában folyt a traccs, s mire befejezte, az asztalokon csak üres poharak s morzsával teli tányérok maradtak. A több száz fős „értelmiségi” közönség nagy része oda se figyelt az előadásra, nemcsak hogy nem érdekelte a tudós előadó mondanivalója, de azt a tiszteletet sem adta meg neki, hogy legalább csendben maradjon az előadás befejezéséig. Rossz rágondolni, hogy az effajta kulturális eseményekre a kulturális élet közelében forgolódó „elit” szokott meghívást kapni… Ez volna hát az elit? És ez volna Mátyás király öröksége? Teleki Pál 1940-ben, a négyszázötvenedik évforduló alkalmából a Corvin-rend vacsoráján elhangzott beszédben még úgy hitte, hogy „valami új (…) és több lelki tartalmat kereső szellemiség kezd ébredezni, egy új humanizmus – karöltve új életfelfogásra, erkölcsi fegyelemre irányuló vággyal a külső műveltség legkülönbözőbb fokain álló embereknél”. Sajnos, tévedett, s most forog a sírjában. Mert a lezüllött nevelés- és kultúrpolitika nem fogadta meg tanácsát, hogy „az ismeret mesteremberei helyett magasabb erkölcsi felfogás alapján álló elite nevelésével, a jelennek versengő, egymást legyűrő mindennapisága helyett évszázadok feladataira hivatott, örök értékek megbecsülésére ébredő társadalom formálásával” legyünk szolgálatára nemzetünknek.
