Fotó: Lambert Attila
Ferenc pápa az Egyház egyetemességének jegyében számos nemzetből nevezett ki új bíborosokat. Hogyan hat ez a sokszínűség a bíborosi kollégium munkájára?
– A bíborosi testület munkája sokrétű, de együtt, közösségként ritkán kéri a Szentatya a segítségét. Vagyis nem arról van szó, hogy a bíborosok rendszeresen találkoznának egymással egy-egy téma megbeszélésére Rómában, hanem a testületből csak néhányan kapnak megbízást, mások a Római Kúriába kapnak kinevezést, ismét másokat csak alkalmilag kérdez meg a Szentatya. Kétségtelen, hogy az egymással való találkozás és a konzultáció lehetősége is indokolja, hogy a világ minden része valamilyen módon megjelenjen. Képviseletről a szó jogi értelmében nem lehet beszélni, mert akkor a hívek számához igazodnának a kinevezések – aminek a hajdani logika meg is felelt, hiszen a nagy egyházmegyék főpásztorai kaptak kinevezést –, most a milánói és a párizsi érsek például nem volt az új bíborosok sorában. Fontos és érdekes, hogy a világnak olyan részein, ahonnan eddig még nem volt bíboros, vagy ahol a keresztények nagy nyomás alatt élnek – például Pakisztánban – legyen egy személy, aki hangot tud adni a problémájuknak. Különösen örülök annak, hogy Louis Raphaël Sako pátriárkából is bíboros lett, aki az iraki káldeus Egyházat képviseli.
Ő egy olyan személyiség, aki nemzetközileg ismert, aki jó barátunk, aki a magyar kormánytól és a magyar Egyháztól kapott támogatást arra, hogy az Irakban élő keresztényeket segítse. Ő minden alkalommal – a konzisztórium után is, a sajtónyilvánosság előtt is – elmondta, hogy mindezt köszöni Magyarországnak. Vagyis kedves és korrekt módon nyilatkozik meg, ami tiszteletet érdemel.
Vannak más bíborosok is a kinevezettek között, akiket régről ismerhetünk, akik az Egyház központi feladatait látják el, mint például Luis Ladaria Ferrer SJ érsek, a Hittani Kongregáció új prefektusa. Ő egy kitűnő teológus, sokan vannak a magyarok között is, akiknek a Gregoriánán tanáruk volt. De említhetném a római bíboros vikáriust, Angelo De Donatist, vagy Giovanni Angelo Becciu bíborost, aki eddig az államtitkárságon rendkívül fontos pozíciót töltött be, nemrég a Szentek Ügyeinek Kongregációja élére került. Reméljük, hogy a magyar ügyekben is hatékonyan tudunk majd együttműködni vele.
Miben segítheti egy pakisztáni vagy egy madagaszkári bíboros a pápa szolgálatát?
– Madagaszkár például rendkívül fontos, ez az ország azok közé tartozik, ahol a legnagyobb az írástudatlanok aránya. Éppen ezért a helyi és a Vatikáni Rádió adása, mely az ország katolikusait segíti, nélkülözhetetlen eszköze a kommunikációnak. Nagyon sok olyan terület van, amit – akár az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsában (CCEE) együttműködve – az afrikaiakkal megvizsgáltunk. Madagaszkár is egy érdekes tapasztalatot jelent, érdemes meghallgatni a hangjukat. Korábban is volt egyébként innen már bíboros.
Az új bíborosokkal találkozva szóba került-e a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus?
– Számomra is meglepő módon igen. António dos Santos Marto, aki most bíboros lett, ő is felvetette. A portugáliai Leiria-Fatimai Egyházmegye püspöke emlékezett a magyar zarándokokra. Elmondta, hogy őt és a híveket is érdekli a kongresszus. Mondtam neki, hogy nagy-nagy szeretettel várjuk. Jó lenne Fatima és Budapest között egy ilyen lelki hidat építeni, hisz a Szűzanya pártfogására nekünk is és egész Európának különleges szüksége van.
Mások is érdeklődtek, olyanok is, akiket azelőtt nem ismertem. De találkoztam olyan régi jó baráttal is, mint az eddigi acrai érsek, aki most Cape Coastnak is az érseke lett – ez Ghána első érseki széke –, őt nem kreálták bíborossá, hanem a palliumot vette át. Vele a magyarországi tapasztalatokról beszéltünk, a nigériai papnövendékekről, akik hozzánk jönnének tanulni.
Katolikus körökben gyakran használjuk a konzisztórium kifejezést. De mit jelent ez, mi a különbség a rendes és a rendkívüli konzisztórium között?
– Sok olyan kifejezés van, amit a pápai udvarban a késő ókori császári szóhasználatból vettek át. Az egyik ezek közül a sacrum consistorium. Azért sacrum, mert a császár környezetére vonatkozott, ennek a tanácsnak a véleményét a császár rendszeresen kikérte. Ennek a példájára alakították meg a pápa környezetében is azt a tanácsot, mely a nevet továbbvitte, segítő és tanácsadó szerepet betöltve. Később, amikor a bíborosi testület megszilárdult, akkor a konzisztórium a bíborosi testület bizonyos üléseit jelentette – van rendes és rendkívüli, nyilvános és titkos. A rendkívüli konzisztóriumra a világ összes bíborosa hivatalos. Vannak olyan ünnepek, mint a mostani is, amikor a bíborosok összegyűlnek, és találkoznak Péter utódjával és egymással is.
Engedje meg, hogy ezúton is köszöntsem névnapján, kérve Isten áldását életére. Ön Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepén részt vett a pápai szentmisén, ahol koncelebrált. Szent Péter kétezer év távlatából miként ösztönzi önt papi és főpásztori hivatásában, szolgálatában?
– Szent Péterről az evangéliumok elég megrázó módon tudósítanak. Ezt egészíti ki a hagyomány, mely már Szent Péter haláláról is beszámol, arról, hogy fejjel lefelé feszítették keresztre. Egyébként ez a mozzanat egy freskón ábrázolva címtemplomomban, a Santa Balbinában is látható. Szent Péter alakja elsősorban azért rendkívüli, mert az isteni kiválasztottságot mutatja. Amikor felismeri Jézusban a Messiást, és megvallja, hogy „te vagy a Krisztus”, akkor Jézus azt mondja neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van” (Mt 16,17). Isten az, aki kiválasztotta, ő adta meg neki azt a kegyelmet, hogy felismerje a dolgok mélyebb jelentését. Ez kísérte Pétert később, Jézus feltámadása és mennybemenetele után, mert a legősibb keresztény emlékek is mutatják, hogy különleges tekintélyként néztek fel rá a többiek. Péter elsősége összekapcsolódott az isteni kiválasztással és a Krisztustól kapott különleges megbízással. Ezt második szintként ott kíséri az emberi gyengeség számos megnyilvánulása, melyből Péter tagadásának a története a legismertebb.
A Szentatya mai prédikációjában azt említette, hogy Szent Péter hallván, hogy Jézus szenvedni és meghalni megy Jeruzsálembe, le akarta beszélni róla. Emberi módon gondolkodott. Jézus korholja is ezért, hiszen azt mondja: „Távozz tőlem, sátán!” A gyengeségek ellenére Isten kegyelme hozzásegítette ahhoz, hogy mértékadó vezetője legyen a hitben az egész keresztény közösségnek.
A pápa 2015-től megáldja az új metropolita érsek palliumát, majd a helyi egyházba visszatérve a nuncius teszi azt az érsek nyakába. Miért tért vissza az Egyház ehhez a régi hagyományhoz?
– Maga a pallium is ereklye, hiszen előtte Szent Péter sírjának a közelében tartják. Másrészt azonban formájában és abban, hogy egy hivatali jelvény, a római antikvitásra megy vissza. Jelzi a pápához fűződő kapcsolatunkat, hiszen tőle kapjuk a palliumot, másrészt az érsek egyháztartományban betöltött sajátos szerepét és küldetését. Az egyházjog előírása szerint az érsekek a palliumot a saját tartományukban használhatják. Ezért logikus, hogy a pápa megáldja a palliumot, együtt misézik az új érsekekkel, de nem adja rájuk, hanem azt otthon a nunciustól kapják meg. Szent II. János Pál és XVI. Benedek alatt volt szokásban, hogy a pápa engedélyével egy alkalommal, rendkívüli intézkedésként itt, Rómában, a saját tartományon kívül is magukra vehessék, kifejezve ezzel a pápával való szoros kapcsolatot.
Szent Péter és Szent Pál ünnepének ökumenikus jellege is van, mindig részt vesz rajta ortodox küldöttség. A katolikus–ortodox párbeszéd hol tart napjainkban?
– Ez a párbeszéd sok szálon fut. Az egyike ezeknek a teológiai, dogmatikai elem, melyre megvannak az illetékes szervei az Apostoli Szentszéknek. Ez mindig a pápa tekintélyével zajlik, hiszen a hit dolgában egységesnek kell lennie a katolikus Egyháznak. Nem lehet, hogy az egyik tartomány megegyezik, a másik pedig nem. Ősi
hagyomány, hogy a „causa maior”, vagyis a „nagyobb ügyek” kategóriájába tartoznak a fontosabb hitbeli kérdések. Észszerű, hogy erről a pápa által megbízott képviselők tárgyaljanak. A morális területnek, a társadalmi jelenlét közös tanúságtételének, a közös cselekvésnek is vannak fórumai. Ezekben a helyi püspököknek is jelentős szerepük van. Ezért alakult meg az Európai Katolikus–Ortodox Fórum is. Ennek a tavalyi, Párizsban megtartott ülésén kényes kérdésekről volt szó, például a terrorizmusról, a vallási fanatizmusról. Erről nemrég jelent meg egy külön kötet. Reméljük, hogy tovább folytatódik a gyakorlati együttműködés is.
A két pápai ünnepi szertartásról milyen gondolatokkal tér vissza Magyarországra?
– Azzal az örömmel, hogy Péter utódjával találkozni mindig jó, a többi püspökkel, bíborossal szentmisét bemutatni felemelő érzés. Szent Péter sírjának a közelsége ma is megerősítő, érdemes ide elzarándokolni, mert más fényben látjuk a mindennapi gondjainkat, ha Szent Péter perspektívájából nézzük azokat. Szent Pál arra figyelmeztet minket, hogy az Egyház missziós Egyház, ez a lényegéhez tartozik. Nem csak a meglévő közösséget kell valami módon kiszolgálni, küldetésünk mindig az egész világhoz szól. Ezt az is jelzi, hogy sok nemzetből, a világ minden tájáról érkeznek ilyenkor zarándokok, püspökök és az új bíborosok.
Forrás: Somogyi Viktória Vatikáni Rádió
Lejegyezte: Baranyai Béla
