„Könyvünk célja Szent László tiszteletének elmélyítése a tiszta forrásból származó liturgikus és népénekeken keresztül, amelyek a lovagkirály szentté avatásától, 1192-től a XX. század közepéig keletkeztek. (…) Énekeskönyvünk a Szent László király tiszteletére írt egyszólamú liturgikus és népi gyökerű, énekelt tételeket adja közre liturgikus és történeti forrásból gyakorlati céllal, mai helyesírással (…) elsősorban énekkaroknak, templomoknak és iskoláknak” – írja Medgyesy S. Norbert fiatal művelődéstörténész, szerkesztő. Ebben a szándékban őseink buzgósága és az igényesség jelentkezik, amely a múlt értékeit érvényesíteni akarja, amikor egyre jobban keveredik az értékes liturgikus és a más jellegű közösségi énekgyakorlat, mindinkább az utóbbira helyezve a hangsúlyt. A múlt fontosságát modern gondolkodók sem győzik hangoztatni…
Hasznos könyvet vesz kezébe az olvasó, szakemberek tradícióra és igényes spiritualitásra építkező munkáját, amely a zenei anyagon kívül kitekintés a lovagkirály életére, történetére, ikonográfiai megjelenítésére is. XXI. századi Gesamtkunst-kötettel gyarapodtunk, azzal a régi-új szemlélettel, amely a lelki elmélyítésen kívül összművészeti szándékkal közöl ismereteket olyan időben, amikor a humanista törekvések háttérbe szorulnak, és átveszi a hatalmat a csupán értelmi törekvés. A kétszáznegyvenhat oldalas könyv igazolja: a századok öröksége olyan, mint a kozmosz: minél több az adatunk, annál több a megoldandó kérdés. A külső világ eseményei, titkai analóg módon érvényesek a benső világ adottságaira, isteni készségére. Példaként érdemes felhozni a Kerny Teréz művészettörténész írta lapokat Szent László ikonográfiájáról. Maga is említi, hogy korántsem kimerített témáról van szó, amikor számba vesszük a képzőművészeti alkotásokat a lovagkirályról a XIII. századtól a XX. századig. E sorok írója sokszor eltűnődött a veleméri freskókról, amelyeket 1377–78-ban festett Aqulia János. Komolyak az eddigi érvelések, amelyek a Nagy Lajos király által tisztelt uralkodó: Krisztus és a haza bajnoka alakját a betlehemi királyok egyikével próbálja azonosítani…
A könyvben a latin és a magyar nyelvű miseszövegek, a verses zsolozsma, a népvesperás és a gazdag népénektár szerves egységet alkotnak, értelmi és érzelmi összefüggésekben. Igazolják, hogy minden korban a magasabb értékű szellemi-lelki kincs határozza meg a „divatosabb” gyakorlatot. Amint katedrálisok falusi templomok stílusát.
Az énektárban az első eredeti hazai vers-himnusz irodalmi remekmű, dallama „régi magyar európai epikus zenei stílus származéka” (Üdvözlégy, kegyes Szent László király…). Említhetjük a tihanyi bencés, Kovács Márk himnuszát is a lovagkirályhoz. Nemzettudatot tükröz: „Nyerj e kis nemzetnek egy szívet, egy lelket, / Egy aklot, egy hitet és egy szeretetet, / Hogy visszatérhessen ősei nyomára, / Egyezve nézhessen hite világára.” Dallama palóc néphagyomány, nótajelzése mátraverebélyi búcsús éneket juttat eszünkbe Máriáról.
Horvátországban is meglelni Szent László tiszteletének ének-emlékeit. (A testvér-ország 1102-től 1918-ig perszonálunióban volt velünk.) A könyv innen is idéz két himnuszt – mindkét nyelven.
A litánia műfajként szorosan fűződik korábbi századok vallásos gyakorlatához. Irodalmi értéke nemegyszer kétségbevonhatatlan.
Áts Benjámin ferences 1888-ban írt Szent László-litániájában ilyen invokációk olvashatók: „Csendességnek szivárványa; Isteni félelem öregbítője.” (A szent kultuszának kortörténeti hangulatát tükrözi.) Találunk azonban 2007-ből való litániát is, a „magam kőtötte” műfaj tehát ma is gazdagodik.
A könyv értékét növeli a mellékelt CD lemez; a közölt zenei anyagokból énekelnek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárai és növendékei.
(Énekek Szent László király tiszteletére, Magyar Napló Írott Szó Alapítvány, 2012; A könyv kapható az Új Ember könyvesboltjában is.)
