Fotó: Vatican News
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma befejezzük a keresztségről szóló katekézissorozatot. E szentség lelki hatásait, melyek a szemnek láthatatlanok, mégis ott működnek annak szívében, aki új teremtmény lett, megvilágítja a fehér ruha és az égő gyertya átadása.
Az újjászületés fürdője után, mely képes újjáteremteni az embert az Isten szerinti igazi életszentségben (vö. Ef 4,24), az első századoktól kezdve természetesnek tűnt, hogy a frissen keresztelteket ragyogó fehér ruhába öltöztették ama új élet ragyogásának szemléltetésére, amelyet Krisztusban és a Szentlélekben nyertek. A fehér ruha jelképesen kifejezi azt, ami a szentségben végbement, de megjeleníti azok állapotát is, akik már megváltozott alakban, az isteni dicsőségben élnek.
Mit jelent Krisztusba öltözni? Szent Pál emlékeztet minket rá, amikor kifejti, milyen erényeket kell gyakorolniuk a megkeresztelteknek: „Mint Isten szent és szeretett választottai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget és türelmet! Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van valaki ellen! […] Mindezek fölé pedig öltsétek magatokra a szeretetet, mert ez tökéletesen egybefogja azokat” (Kol 3,12–14).
A húsvéti gyertyáról vett láng rituális átadása is a keresztség hatását emeli ki: „Vegyétek Krisztus világosságát”, mondja a pap. E szavak emlékeztetnek, hogy nem mi vagyunk a világosság, hanem Jézus Krisztus az (Jn 1,9; 12,46), aki feltámadva a halottak közül legyőzte a rossz sötétségét. Mi arra kapunk meghívást, hogy átvegyük az ő ragyogását! Ahogy a húsvéti gyertya lángja átadja a fényt a kisebb gyertyáknak, úgy a feltámadt Úr szeretete lángra lobbantja, világossággal és melegséggel tölti be a megkereszteltek szívét. A keresztséget ezért hívják az első századoktól kezdve „megvilágosodásnak” is, a megkereszteltet pedig „megvilágosodottnak”.
Ez ugyanis a keresztény hivatás: „mindig a világosság gyermekeként, a hitben kitartva járni”. Amikor gyermekekről van szó, a szülők feladata, hogy – a keresztszülőkkel együtt – gondoskodjanak a keresztségi kegyelem lángjának táplálásáról a kicsinyekben, és segítsék őket kitartani a hitben. „A keresztény nevelés a gyermekek joga, és arra irányul, hogy fokozatosan elvezesse őket Krisztusban Isten tervének megismerésére: így személyesen igent mondanak arra a hitre, amelyben megkeresztelkedtek.” Krisztus élő jelenléte, melyet óvnunk, védenünk és növelnünk kell magunkban, az a lámpás, amely megvilágítja lépteinket, az a fény, amely irányt mutat döntéseinknek, az a láng, amely felmelegíti szívünket, amikor az Úr felé tartunk, és képessé tesz, hogy segíteni tudjuk azokat, akik együtt járják velünk az utat, sőt végül már elszakíthatatlan közösséget hoz létre az Úrral. Azon a napon, mondja a Jelenések könyve, „nem lesz többé éjszaka, és nem szorulunk rá a lámpás fényére, sem a nap világosságára. Az Úr, az Isten ragyog be minket, és uralkodni fogunk örökkön örökké” (vö. Jel 22,5).
A keresztség kiszolgáltatása a Miatyánk elimádkozásával fejeződik be, ez ugyanis Isten gyermekei közösségének saját imája. A keresztségben újjászületett gyermekek ugyanis megkapják a Lélek ajándékának teljességét a bérmálásban, részesednek az Eucharisztiában, és megtanulják, mit jelent úgy Istenhez fordulni, hogy „Atyánknak” szólítjuk őt.
Most, a keresztség témájának szentelt katekézisek végén megismétlem mindnyájatoknak a meghívást, amelyet a Gaudete et exsultate apostoli buzdításban az alábbi szavakkal fejeztem ki: „Engedd, hogy keresztséged kegyelme gyümölcsöt hozzon az életszentség útján! Engedd, hogy minden nyitott legyen Isten előtt, s ennek érdekében válaszd őt, mindig újból válaszd Istent! Ne csüggedj, mert veled van a Szentlélek ereje, hogy ez lehetséges legyen, és az életszentség végeredményben a Szentlélek gyümölcse életedben (vö. Gal 5,22–23).”
Fordította: Tőzsér Endre SP
