Fotó: Merényi Zita
– Nagyon hálás vagyok az elismerésért, és köszönöm az ajánlást, különösen Erdő Péter bíborosnak. Bár egyéni kitüntetésként vehettem át a díjat, természetesen az egész közösség megbecsülésének tekintem azt, hiszen ezt a szolgálatot csak nagyszerű társakkal körülvéve, támogatók segítségével lehet teljesíteni. Hadd emeljem ki név szerint is két idős barátunkat, Fahidi Évát és Varga Bélát, akik holokauszt-túlélőkként minden adandó alkalommal eljönnek és beszélnek a fiataloknak a vészkorszakról, s tanúságtételükkel arra figyelmeztetnek, hogy ma is megvannak azok a lelki kórokozók, amelyek képesek egymás ellen fordítani különböző csoportokat. Köszönetet mondok a szegényeknek és a más szempontból elesetteknek is, hiszen közösséget alkotunk így együtt, a rászorulók és az irgalmas szamaritánus mai követői. Megelőlegezett bizalomnak érzem az elismerést, és bátorításnak a folytatásra, a szolidaritás kultúrájának terjesztésére és erősítésére.
Az elismerés az egyik legrangosabb tolerancia-díj. De vajon elegendő-e manapság a tolerancia? Egyáltalán: az utóbbi időben nem veszített az értékéből ez a fogalom?És vannak-e határai?
– Az igazat megvallva nem szép szó a tolerancia, és nem is megfelelő annak a törekvésnek a kifejezésére, amelyet az önzetlen segítők képviselni szeretnének. Nem a toleráns viselkedés az ideális az emberek közötti együttélésben. Ki az, aki azt szereti, ha éppen csak elviselik? A szeretet a követendő magatartás, amelyről így beszélt Jézus a hegyi beszédben: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!” A tolerancia ebben a fénytörésben csupán a szükséges minimum, mint ahogyan a manapság oly gyakran emlegetett politikai korrektség is: a tolerancia több, mint az intolerancia, ahogyan a politikai korrektség is több, mint az inkorrektség vagy az előítéletek szítása, de ennél többre van szükség. A szeretet azt jelenti, hogy nem csak a hozzám legközelebb állókat, a rokonaimat és a barátaimat fogadom el, és nem csupán azokat segítem, akik többé-kevésbé olyanok, mint én, hanem a tőlem sokban különböző embertársaimat is. Hadd említsem példaként a hagyományos karácsonyi szeretetvendégségeinket, ahol mindenkinek úgy terítünk meg, mintha a családtagunk lenne, és együtt ebédelünk. Az igazi szeretetet azokkal is meg kell élnünk, akikről úgy érezzük, hogy nagyon különböznek tőlünk. Azután, ha közelebb lépünk hozzájuk, kiderülhet, hogy nincsenek is olyan nagy különbségek közöttünk. A Példabeszédek könyvében van egy gyönyörű mondás arról, hogy amint a víz tükrözi az arcot, úgy tükröződik a szívben az ember (vö. Péld 27,19). A rabbinikus bölcselet rákérdez, hogy a szentíró vajon miért a víz, és miért nem a tükör képével él itt. A választ pedig abban találja meg, hogy a vízben csak akkor tükröződik az ember képmása, ha egészen közel hajol hozzá. Közelednünk kell a másik emberhez, a bajban lévőhöz, ha igazán meg akarjuk ismerni őt és általa magunkat. Távolról, a televízió vagy a számítógépek képernyőin, a hírportálokon az emberi arc, az emberi lényeg gyakran felismerhetetlen marad.
A migránsválság, a tömeges népvándorlás különösen nagy kihívást jelent világszerte. Milyen segítséget tudnak nyújtani ebben a helyzetben?
– Sok az előítélet a menekültekkel kapcsolatban, de itt is igaz az előzőekben említett gondolat: egymást megismerve kiderülhet, hogy nem is különbözünk egymástól olyan nagyon. Közösségünkkel mindenesetre igyekszünk minden tőlünk telhető segítséget megadni az igazán rászorulóknak, a földönfutóknak, az üldözötteknek. Bizonyos értelemben eléjük is megyünk, hogy szívélyesen fogadhassuk őket. Örülök, hogy a díj indoklásában és a laudációban az is szerepelt, hogy a közösség menekülteket fogadott be. A díjjal járó pénzösszeget is szegény magyar és menekült gyerekek közös nyaraltatására szeretném fordítani.
Milyen szolgálatokra nyílhat lehetőségük azoknak, akik érdeklődnek a Szent Egyed közösség iránt?
– Világi hívőkből álló közösségként a legszegényebbek, a hajléktalanok, a bármilyen okból kirekesztettek, a szociális otthonokban élő idősek, a cigányság gondjaira keressük a válaszokat, a megoldási lehetőséget. Legfontosabb küldetésünknek a barátságot tartjuk, annak kifejezését utcai látogatásokkal, beszélgetésekkel, közösségi alkalmakkal, adományokkal. Az ismeretterjesztést ugyancsak hivatásunknak tekintjük. Minden lehetséges módon küzdünk az előítéletek visszaszorításáért, különös hangsúlyt fektetve arra, hogy a fiatalok megismerjék a népirtások, így a zsidó vagy a roma holokauszt borzalmait, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg hasonló tragédiák.
Melyek a közösség kiemelt eseményei?
– Karácsonyi ebédjeinket már említettem. Eseményeink sorában nagyon fontos az utcán élt és meghalt hajléktalanok üdvéért minden évben megtartott emlékmise is. A nagyhéten imaalkalmat tartunk az új mártírok emlékére, azokért, akiket az evangéliumért ölnek meg napjainkban a Közel-Keleten és másutt. Közülük sokakról név szerint is megemlékezünk. Felhívjuk a közvélemény figyelmét arra, hogy a háborúk, amelyek e térségekben zajlanak, milyen nagy mértékben veszélyeztetik a sérülékeny kisebbségi csoportokat, köztük a keresztényeket. Élő és meghalt testvéreink számára Istentől kérjük a békét, amelyet mi, emberek nem tudunk megadni egymásnak.
