– 1942-ben születtem, apám a lengyel hadsereg tisztje volt a háború előtt. Polonisztikát végeztem a Varsói Egyetemen, ezután a Lengyel Tudományos Akadémián dolgoztam, onnan jelentkeztem a szemináriumba. 1973-ban Stefan Wyszynski bíboros szentelt pappá. Két évig a Varsó melletti Pruszkówban dolgoztam, majd Varsóban egyetemi lelkészként működtem. A politikai üldözöttek érdekében végzett tevékenységem miatt helyeztek át 1984-ben jelenlegi állomáshelyemre, Varsó legrégebbi egyházközségébe, a Sluzew kerületi Szent Katalin- templomba, melynek 1985 óta vagyok plébánosa. Különböző katolikus egyesületek lelkésze vagyok, köztük alapításától kezdve a Független Diákszövetségé, amely talán a legnagyobb ilyen szervezet Közép-Európában, mintegy hatezer taggal. Magyarországon ritkán járok, de ha eljövök, akkor fontos ügyek miatt. Amikor 1963-ban először itt jártam, sikerült elindítanunk a magyar fiatalok rendszeres zarándoklatait Czestochowába. Most pedig azért vagyok itt, hogy lelkigyakorlatot tartsak Jerzy Popieluszkóról, illetve azért, mert megkezdjük Varsóban Esterházy János boldoggáavatási eljárását.
– Miért Lengyelországban indul ez meg?
– A lengyel püspöki konferencia 2009 őszén hozott döntést egy csoportos boldoggáavatási eljárás megindításáról, és miután Esterházy félig magyar, félig lengyel volt (édesanyja Elzbieta Tarnowska grófnő), ügyét csatlakoztathatjuk ehhez az eljáráshoz. Magyar egyházi részről is szerencsésebbnek tartják ezt így. Sikerült már némi anyagot összegyűjteni róla, megjelent lengyelül Molnár Imre történész könyve, és most ígéretet kaptam, hogy magyar papok segítenek összegyűjteni a Magyarországon fellelhető anyagot. Szlovákiában az ottani egyháznak is van már összegyűjtött, még nem publikált anyaga Esterházyról. Úgy hallom, hogy a volt Esterházy-birtokon élő szlovák nép örül a boldoggá avatásnak, és nagyon szépen ápolja a gróf emlékét. Esztergomban magyar papoknak beszéltem Esterházy letartóztatásának és halálának motívumairól. Nincsenek ugyan dokumentumaink a Ljubjankáról (a KGB moszkvai börtöne), sem a prágai állambiztonságról, de az orosz ítéletet betű szerint ismerjük. Két vádpont alapján ítélték el: az egyik, hogy a Szovjetunió ellen tevékenykedett, a másik, fontosabb pedig az, hogy rágalmazta a Szovjetuniót, azt állítva, hogy felelős a katyni vérengzésért (22 ezer lengyel katonatiszt és civil ítélet nélküli kivégzéséért 1940 tavaszán). Ez volt az igazi ok: nemzetközi dimenzióban ő volt az első politikus, aki világosan és nyíltan beszélt arról, hogy kik gyilkolták meg a lengyel hadifoglyokat. A magyar papokat nagyon megragadta, amit mondtam. Úgy tűnik nekem, hogy ez a boldoggáavatási eljárás jó ok lehet arra, hogy köztünk, lengyelek és magyarok, szlovákok és magyarok között, ezeknek a népeknek az életére nézve valami jó dolog szülessék.
– Ön részt vett Jerzy Popieluszko, a Szolidaritás lelkészének boldoggáavatási eljárásában is. Személyesen is ismerte őt…
– Még a szemináriumi évekből ismertem, egy évvel korábban végzett nálam. Katonai szolgálata idején meglátogattam, majd később együtt dolgoztunk, segítettem neki a munkások lelkigondozásában, kérésére előadásokat tartottam munkásoknak és a Szolidaritás szakszervezettel kapcsolatban álló, különböző csoportoknak a katolikus egyház társadalmi tanításáról, ő pedig segített nekem a Független Diákszövetségben. A boldoggáavatási eljárás során tanúvallomást tettem róla, és örülök, hogy XVI. Benedek pápa aláírta a vértanúságáról szóló dekrétumot, melynek nyilvános kihirdetése, Popieluszko boldoggáavatása június 6-án lesz Varsóban. Több százezer résztvevőre számítunk.
– Hogyan látja a lengyel egyház mai helyzetét?
– Bár nálunk is csökken a hivatások száma, helyzetünket más egyházakéval összehasonlítva még mindig nagyon meg lehetünk elégedve. De vannak olyan folyamatok, amelyek a liberalizmussal állnak összefüggésben, és nagyon határozottan befolyásolják népünk életét. Még fiatalemberként olvastam egy nagy XIX. századi lengyel misztikus, világi személy, Wanda Malczewska lelki naplóját, amelyben így írt: „Nem múlik el száz év, és eljön a világra a káosz korszaka. Az egyházak és népek káoszának korszaka. A legnagyobb próbatétel ideje a népek, az én népem számára.” Most, hogy megöregedtem, eszembe jutottak ezek a szavak. Ez már a káosz korszaka, a káoszé az emberi törekvésekben, gondolkodásban, viselkedésben. A nagy próbatétel ideje, mely az emberiségre méretett. A Jóisten tudja, miért van ez így, a mi dolgunk, hogy győztesen kerüljünk ki belőle. Nekem úgy tűnik, és mint plébános ezt tapasztalom, hogy amit Lengyelországban látunk, az az egyházzal való kapcsolat lazítása egyesek részéről, de ez nem a hit, hanem az erkölcs terén megy végbe. A hithez és egyházhoz való kötődést a lengyelek többsége továbbra is gondosan őrzi, viszont az erkölcs terén tapasztalható a kötelékek lazítása az egyházzal.
– Mi jelenlegi látogatásának legnagyobb élménye?
– Amikor 1963-ban először itt jártam, a mostani vezetőm édesapja, Deák István vitt körül Budapesten. Megálltunk a befalazott Gellért-hegyi pálos Sziklatemplom előtt is. Most pedig, negyvenhét év után nyitva volt ez a templom. Érzelmi szempontból ez volt mostani látogatásom legfontosabb mozzanata. Úgy éreztem, szimbóluma ez mindannak, ami Magyarországon végbement.
