Bár elvontnak tűnő teológiai kérdésekkel is foglalkozik, beszéde csöppet sem unalmas. Finoman cizellált retorikai mestermű, amelyet teljesen átitat az öröm és az ujjongás hangja. A szónok célja a hallgatóság érzelmi és értelmi fölrázása, felébresztése egy mély álomból. Szeretné, ha ki-ki önmagára vonatkoztatná mindazt, ami a Szentírás elbeszélése szerint Isten földi megjelenésekor történt. Sőt, azzal sem elégszik meg, hogy egyszerűen fölrázza hallgatóságát és örömre hangolja a jelenlévőket, hanem egyenesen azt szeretné, hogy hallgatói ujjongva táncra perdüljenek. Hiszen ha eljött hozzánk az Ige, ha velünk lakozik Isten, akkor túláradó az öröm. Akkor velünk is az történik, ami Jánossal, aki Erzsébet és Mária találkozásakor megérezte Jézus jelenlétét, és „rúgkapálni kezdett anyja méhében” (Lk 1,41).
Igen, Erzsébet méhében a kis János rúgkapált. A fordítók általában ódzkodnak attól, hogy a Lukács elbeszélésében szereplő igét (eszkirtészen) szó szerint fordítsák, így egyszerűen „ujjongani”-t mondanak. Holott mind az eredeti görög, mind pedig a neki megfelelő latin ige az egész testet átható, önfeledt ujjongást, felugrást, ugrándozást jelent. Ha pedig Gergely püspök szerint erre az örömteli ugrálásra még nem vagyunk képesek a megtestesült Ige közelében, mert nem észleljük olyan közvetlenül a jelenlétét, mint anyja méhében János, akkor legalább Dávid táncát járjuk el, aki a frigyláda hordozásakor „teljes erejével táncolt az Úr előtt” (2Sám 6,14). Így örvendjünk a mi misztikus frigyládánk, Mária előtt, aki méhében hordozza Isten Fiát. És amikor a pásztorokkal együtt dicsérjük a megtestesült Urat és az angyalokkal zengünk neki himnuszt, egyszersmind bekapcsolódunk a főangyalok körtáncába.
„Hányféle ünnepe van Krisztus minden egyes misztériumának! Ámde valamennyinek ugyanaz a célja: az én tökéletesítésem és újjáteremtésem, visszatérésem az első Ádámhoz. Most már azonban fogadd születését, és ujjongva ugrándozz! Ha nem is úgy, ahogyan János már anyja méhében, de legalább, mint Dávid a frigyszekrény átvitelénél. És tiszteld az összeírást, amely által feliratkozol a mennybe, és tiszteld a születést, amely által feloldozódsz a születés bilincseitől, tiszteld a Kicsit Betlehemben, aki a Paradicsomot hozta el neked, és hódolj a jászol előtt, amelyből az Értelem táplál téged, az értelem híján valót. Mint az ökör, ismerd meg Gazdádat, szólít fel Izajás, és mint a szamár Urának jászolát, légy azok közül való, akik megtisztultak, vagy akiket visszavezetett az Ige törvénye azok közé, akik alaposan megemésztik törvényét, és alkalmasak az áldozatbemutatásra. Vagy talán még tisztátalan vagy, és a táplálékra, az áldozatra alkalmatlan, s a pogányok közé tartozol? Fuss a csillag után, hozz ajándékot a mágusokkal, aranyat, tömjént, mirhát mint királynak és Istennek és annak, aki meghal érted! Dicsőítsd a pásztorokkal, zengj neki himnuszt az angyalokkal, táncold körbe a főangyalokkal együtt! Legyen ez a mennyei és földi hatalmasságok közös ünnepe!” (Nazianzoszi Szent Gergely: 38. beszéd, részlet)
Az Ige megtestesülésének misztériuma nem csak az embereket perdíti táncra, nem csupán az angyalokat fakasztja dalra. Karácsonykor az egész teremtés dalolva és táncolva ünnepli a teremtménnyé lett Teremtőt. Antiochiai Szent Ignác azt írja az egyik levelében, hogy Jézus születésekor az egész kozmosz énekel és körtáncot jár. Ennek az éneknek és körtáncnak Isten csöndje a végső alapja. Isten csöndjében a megváltás misztériumai öröktől fogva el voltak rendelve, majd felharsantak, megnyilvánultak az időben. Ez kimondhatatlan, szokatlan, megdöbbentő újdonságot jelentett az angyalok és az egész kozmosz számára. Az angyali rendek öröméneket énekelnek, az égitestek pedig ujjongó körtáncot lejtenek Krisztus csillaga körül. Amiképpen az Egyház Jézus Krisztusban dicsőíti az Atyát, úgy az égitestek kórusa körülveszi Krisztus csillagát, és az Ige megtestesülésekor a földi és a mennyei ének együtt zeng a szeretet hangnemében. „E világ fejedelme előtt rejtve volt Mária szüzessége, szülése és ugyanígy az Úr halála is. Három felharsanó misztérium, amely végbement Isten csöndjében. Hogyan mutatkozott meg tehát az angyali rendeknek? Felragyogott az égen egy minden csillagot meghaladó csillag, és a fénye kimondhatatlan volt, újdonsága megdöbbenést keltett. A többi csillag pedig a nappal és a holddal együtt kórust alkotott a csillag számára, melynek fénye mindegyiket felülmúlta. Tanácstalanság lett úrrá, vajon honnan jött ez a hozzájuk nem hasonlító új dolog.” (Antiochiai Szent Ignác levele az efezusiakhoz, részlet)
