Közel-Kelet

(Az iszlamista nem azonos minden muzulmán hívővel!) Míg a Nyugat a demokrácia és a civil társadalom virágzását várja a mostani változásoktól, a közel-keleti keresztények más forgatókönyv megvalósulásától tartanak. „Mi váltja fel ezeket a rendszereket? Hasonlóan elnyomó rezsimek?” – teszi fel a kérdést a professzor, hozzátéve: egy diktátort gyorsan meg lehet buktatni, de demokráciát építeni legalább egy generációt igénybe vevő munka – főleg ott, ahol hiányzik a törvények uralma, és nem létezik az egyén mint állampolgár eszméje. Malik szerint felesleges abban reménykedni, hogy akár csak fél éven belül is demokrácia lesz akár Tunéziában, akár Egyiptomban vagy Líbiában. A demokrácia kialakítása sok időt fog igénybe venni, és minél többet, annál nagyobb az esélye, hogy egy újabb elnyomó rezsim alakul ki, akár az eddigiekhez hasonló, akár iszlamista jellegű. (MK)

Szíriai erőszak
Az ország földközi-tengeri partvidékén lakó alevita városlakók lázadása különösen veszélyes Bashar al Assad elnök számára, mert az alevita kisebbség hagyományosan hatalmának alapját biztosítja. Az alevita muzulmán hitágazat a síita és a szunnita mellett a legkisebb, a siítákból vált ki a XIII-XIV. században Anatóliában. Nevük Alitól, Mohamed unokaöccsétől, a negyedik kalifától származik. Elvetik a sharia jogrendet, a napi kötelező imákat és a ramadán havi böjtöt. Assad elnök azonban az elmúlt négy hétben közülük is százhetvenegy személyt öletett meg. (KNA, FAZ)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .