Egyedinek számít, mivel társadalomtudományi és nem teológiai jellegű volt. Kivételt csak a megyés püspök Kiss-Rigó László előadása jelentett: ő a szentté avatások rendjét ismertette. A résztvevők közép-európaiak voltak.
Megtudtuk, hogy a kortárs szentkultusz ma is meghatározó a gondolkodásban. Egy lengyel előadó II. János Pálról beszélt, akinek személye példaértékű a fiatalok számára. Nemcsak történelmi hősökről, hanem a sztárkultuszról is szó esett – pozitív és negatív példáiról egyaránt (például sportolók, politikusok). Helyet kapott a konferencián az összehasonlító elemzés is, és az előadók körüljárták azt a kérdést, hogy az egyes előadások szereplőit össze lehet-e kapcsolni.
Az alábbiakban Barna Gábor egyetemi tanár előadásából közlünk részleteket. Bálint Sándorról és arról beszélt, hogy miként válhatott olyan példaképpé egy néprajztudós, hogy a boldogok sorába jelölték. (1980-ban halt meg.)
„Legjellemzőbb tulajdonsága a hűség volt. Akkor volt a hűség egész életének meghatározó alapvonása, amikor a hivatalos ideológia, a hatalom a múlt minden részével való gyökeres szakítást képviselt, amikor mások ennek nyomására korábbi értékeiket elhagyták. Hűséges volt népéhez, származásához, az alsóvárosi parasztsághoz. Bálint Sándor paraszti származású értelmiségi volt, aki egyetemi professzorrá emelkedve sem felejtette el gyökereit. Egész életét Szegeden, szülővárosában élte le, s a Város kutatásának szentelte munkássága nagy részét. Több könyvben megírta művelődéstörténetét, etnográfiáját. Viszonzásképpen a szülőváros semmit sem adott. A második világháborút követő kommunista hatalomátvétel után teljes mellőztetésben volt része. Ez fájt neki. Élete vége felé már a Szegedről való elköltözésre is gondolt. Nem kapta meg a kellő elismerést szaktudományától, sem egyetemi munkahelyétől a kollegiális segítségét.
Megélhetési gondjai munkát gátló, embert és lelket próbáló terhek voltak, s mindez politikai, ideológiai kirekesztéssel is párosult. Hűsége hitéhez, meggyőződéséhez, magyarságához és népéhez kirekesztetté tette egy sötét politikai időszak kontraszelektált helyi és országos társadalmában. Barátai mellett besúgók hada vette körül. Sőt, barátainak tartott emberek is írtak róla rendőrségi jelentéseket. Naplójába mégis azt jegyzi be: »Dicsérlek, Uram, elhagyatottságomért… dicsérlek napjaim mennyei sivatagjáért, dicsérlek a szeretetért, amelyet kínjaimból sarjasztottál, és a békességért, ezért a könnyekből született mosolygásért.«
Ritka külföldi kutatóútjain – mert a hatalom nem engedte utazni – fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy »Közép-Európa egyetlen útja az univerzalizmus, a népek és kultúrák mellérendeltsége és szövetsége, a nyelvi esetlegességeken fölülemelkedő szolidarizmus, a keresztény hit és európai múlt közösségében való újjászületés « – írta akkor Naplójába, amikor még senki sem beszélt európai szolidaritásról vagy Európai Unióról. De ennek alapja számára a keresztény hit, amit ma nem vállal Európa.
Magánélete is gondokkal volt terhes. Házassága felbomlott, egyházilag is érvénytelenítették. De mégis hűséges maradt feleségéhez, akinek gyermekét nevére vette és felnevelte, mindvégig támogatta. Beteg feleségét pedig hosszú betegségében odaadóan ápolta. Mellőzöttség, meghurcolás, anyagi gondok nehezítették életét, hátráltatták kutatásait. Egy ilyen nehéz év végén mégis ezt írta Naplójába: »Istenem, köszönöm ezt az esztendőt is. (…) Köszönöm, hogy nem kényeztettél és mégis kegyelemmel vigyáztál rám, törődtél velem. Megengedted, hogy annyiszor megalázzon a világ, de vigasztalásod sem késett. Idehaza nagy kereszteket raktál rám, de nem engedted, hogy összeroskadjam alattuk. Te jobban ismersz engemet, mint én magamat.«
Tudta célját, de látta saját korlátait és a XX. század által állított akadályokat. Kritikával szemlélte a világ megváltozását: »A feladatok középpontjában most már nem az ember, hanem a teljesítmény áll. (…) Megkezdődött a társadalmi organizmus bomlása, a család szétesése, a személy szomorú magánya.« »Milyen kerülőket teszünk az egyenes út helyett: aszkézist a sporttal, a misztikát a pszichoanalízissel, a hitet a mítosszal, a személyiséget az egyéniséggel, a közösséget a tömeggel, a szentséget a gyűlölet sátáni heroizmusával, Krisztus bölcs királyságát a pártfegyelemmel, az örömet a szórakozással tévesztjük össze. « Akár napjainkat is jellemző mondatok lehetnek ezek.
Laicizálódott világunkban a keresztény (katolikus) értékeket követte. Keresztény társadalmi és erkölcsi, vallási értékeket képviselt, követett, azok szerint élt.
Bálint Sándor »elméletileg, etikailag és rituálisan felépítette azt a módot «, ahogyan eggyé vált céljával. Célja pedig Jézus volt.
Az 1980-as évek végén szegedi és értelmiségi körökből indult el a boldoggá avatás kezdeményezése, amit az egyházmegye hivatalosan vállalt, s a mai napig folyik.”
