Kortárs film – XVIII. századi egyházkép

Ha néhány sor erejéig elvonatkoztatunk az alaptörténettől – ami elég nehéz –, és csak a film megvalósítását nézzük, akkor nem akad nagyon bírálni való. Pauline Etienne Suzanne Simonin szerepében meggyőző; az alkotók ügyeltek a korhű helyszínekre éppúgy, mint a kosztümökre. De általában mindenki jól játszik, egy pillanatra sem érezzük a magyar filmeknél oly gyakran tapasztalt atmoszféranélküli mesterkéltséget. Azt jól tudjuk, hogy egy regény filmes adaptációja nem egyszerű feladat, megannyi csapdát rejt magában. Nicloux azonban jól megoldja ezt is – egészen az utolsó jelenetekig. A végén ugyanis eltér a Diderot-i cselekménytől.


A történet Suzanne megpróbáltatásait meséli el. A lányt családja kolostorba küldi, mert törvénytelen születésű. Lelki nyomás hatására a fogadalmat is leteszi. Idős főnöknője támogatja, ám annak halála után egy szigorú apáca, Christine nővér kerül a zárda élére. Amikor Suzanne pert indít fogadalma érvénytelenítésére, Christine a legkülönfélébb testi kínzásokkal próbálja jobb belátásra bírni. Egy vizitáció során azonban minden kiderül, ezért a lányt másik kolostorba helyezik át. A megpróbáltatások itt sem érnek véget, a főnöknő ugyanis szexuálisan zaklatja Suzanne-t.

 

A regényt értelmezhetjük a szabadságvágy parabolájaként is. Suzanne a legkülönfélébb szenvedéseken megy keresztül egészen addig, míg ki nem szabadul a zárdából. Küzdelmében segítsége, támasza is akad – első főnöknője, egyik rendtársa, a vizsgálatot folytató vikárius és az ügyvédje egyaránt mellette vannak. Ennek ellenére Diderot szándéka világos: az egyház, különösen a szerzetesség embertelenségét akarta pellengérre állítani.

 

A döntő kérdés persze az, hogy Nicloux vajon mit szeretett volna elmondani filmjével. Erre ki-ki megadhatja a választ, ha megnézi, ám a regénnyel összehasonlítva egy elem azért egyértelműnek látszik. Diderot írásában Suzanne kiszabadul a kolostorból, ám a világi élet egyáltalán nem jelent számára megoldást. Gyötrelmei nem szűnnek meg, és sejthetően folytatódnak is, csak a regénynek lesz vége. A rendező azonban lekerekíti a történetet. Suzanne a film végén találkozik vér szerinti apjával, és féltestvére felbukkanásával megoldást nyer az élete. Így azonban, bármily furcsa, a XXI. századi rendező még az enciklopédista egyházellenességére is rátesz egy lapáttal.

 

Ismeri vajon Guillaume Nicloux saját korának szerzetességét?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..