Mire a harmatos reggelen az utolsó hálót is kifeszítettük a bokrok közé készített nyiladékokban, az elsőben már mindig csüngött néhány madár. A finom műanyag hálók szemből nézve szinte láthatatlanok, a bokrok között repülő madár csak akkor veszi észre, amikor a feszítőzsinórok között már a puha zsákba hullott. Kiszedésükkor viszont vigyázni kellett, mert ijedtükben nagyot és sötétlilát fröccsentettek, ezért óvatosan mindig fenékkel elfelé tartottuk őket, és a biztonság kedvéért ing nélkül dolgoztunk. Aki nem akart megválni az ingétől, az egy ügyetlen mozdulatot követően könnyen „telitalálatot” kaphatott.
Ahogy emelkedett a nap és egyre melegebb lett, lassult a madarak mozgása, egyre kevesebb került a hálókba. De ilyenkor sem unatkoztunk.
A szemközti füves dombon ürgék éltek, azokat figyeltük. Az erdő felett egerészölyvek keringtek, de gyakran láttunk egy darázsölyvet is, amelyik leszállt az ürgés dombra, és a fű között darázsfészket keresett. Körben sáskák ciripeltek, a magasban „prü-prü” hangokkal gyurgyalagok repültek dél felé. Az árok mentén rengeteg virág nyílt. Sárgán virított az orvosi somkóró és a tejoltó galaj, kéken a katáng, fehéren a szulák és a cickafark. Az egyik bokorra komló kúszott fel, a másikon már színesedni kezdtek a vadszőlő levelei. Néhány szilvafa állt a parton, tele hamvaskék gyümölcsökkel. Gyönyörű napok voltak, és fiatalok voltunk.
Az emlékeket idézgetve megálltam egy talán varjú ültette diófa mellett. Ott állt már akkoriban is, árnyékában ebédeltünk, többnyire zsíros kenyeret paradicsommal. Ha nem nézem az elöregedett bokrokat, szinte minden olyan, mint annak idején. Csak a madár volt kevés. Egész idő alatt csupán néhány barátkát és mezei poszátát láttam. Ezt leszámítva egyébként éppen olyan langyosak voltak a napsugarak, ugyanúgy ciripeltek a sáskák, láttam egy csapat gyurgyalagot, nyíltak a virágok, és a csalán is éppen úgy csípett, mint akkoriban. Álltam az öreg diófa alatt. Szellő simogatta levei halkan susogtak, és a kis patak is éppen úgy csobogott, mint fél évszázaddal ezelőtt.
Fotó: Bécsy László
