A Monarchia időszakával kezdi, majd a két háború közötti évtizedekből villant fel arcéleket, megjegyezve, hogy „ez volt az a korszak, amelyről egyházellenes körökben úgy beszélnek, s ezzel riogatják az embereket, hogy a keresztény kurzus kora volt. Egy biztos, a papok odaadó munkája révén népünk szellemi és erkölcsi színvonala sokat emelkedett.” A következő fejezet elkomorul: Egyháziak a terror alatt. Míg az előzőekben kritikus, de mégis kedélyes, tanulságos történetek sorakoznak, itt a kor riasztó arcát tárja elénk a szerző a papi sorsokon keresztül. Ám ezek sem nélkülözik a finom humort, rávilágítva arra, hogy még a legnehezebb pillanatokban is megjelenhet az isteni kegyelem, nemritkán csöppnyi mosoly formájában. Az Egyháziak a csendes fojtogatás idején cím alatt összegyűjtött történetekről azt gondolhatná az olvasó, az 1956 utáni időkről szólnak. A szerző azonban inkább az események súlya szerint osztotta ide vagy oda mondandóját. Czakó István vaskos kötetben összegyűjtötte rádiós jegyzeteit is, amelyeket A lélek szava címmel az idei húsvétra jelentetett meg. Az írások – műfaji besorolás szerint – jegyzeteknek foghatók föl, melyeket azonban mindig áthat a (hit)tanítás igénye. Ugyanakkor korunk jó néhány gondját, a jelentkező társadalmi feszültségeket éles szemmel, mégis finoman tárgyalja Czakó István, s közben nem tekint el a kritikától, az egyértelmű állásfoglalástól sem. Mindkét könyv az irodalomra fogékony, széles látókörű, az ember iránt szelíd megértéssel viseltető szerző élettapasztalatát és gondolatvilágát tárja elénk.
(Czakó István: Kortársaim, a szerző kiadása, 2008; A lélek szava, a szerző kiadása, 2010)
