Mater Vincentia egész életében kicsinek, szegénynek érezte magát, aki rászorul Isten ajándékaira. Szeretettel és alázattal fogadta a misztikus élet minden kínját, hogy küldetését, a lelki élet elmélyülését ne csak a zárdában teljesítse be, hanem a családanyák és családok számára is utat mutasson. 1895-ben előre megjósolta IV. Károlyról, hogy „igen sokat kell érte imádkozni, mert mint császár, sokat fog szenvedni”. Mater Vincentia huszonegy évet töltött a kolostorban mint az ott működő internátus vezetője, majd a szerzetesjelöltek elöljárója és novíciamesternője. „A soproni orsolyita zárdában élt teljes alázatban egy stigmatizált nővér, aki éppen alázatossága miatt, amely a sírig elkísérte, ismeretlen maradt” – írta róla Galambos Kázmér pálos szerzetes. 1944-ben a karmelita Szeghy Ernő is átolvasta a Vincentia nővér életével kapcsolatos dokumentumokat, és megállapította: „semmit sem találtam benne, ami az anyaszentegyház tanításával ellenkezne”. A soproni orsolyita rendház a közelmúltban kiadta Mater Vincentia élettörténetét. Mint késő utódok gondolunk rá, szinte látjuk elmélyült tekintetét – írják ajánlásukban az orsolyita nővérek. – A Jóisten megajándékozta Vincentia nővérünket Krisztus szent sebeivel, aki szinte játszótársának tekintette a Gyermek Jézust. Segítő közbenjárását kérjük mai, megfogyatkozott orsolyita közösségünk számára.
(Desits Ladislaa: Mater Vincentia nővér, az engesztelő szeretet apostola – a soproni orsolyita rendház kiadása)
