De vajon hogyan gondolkodtak róla családtagjai, tanítványai, a benne hívő és a személyét elvető zsidók, pogány népek tudós és egyszerű lelkű képviselői? Erről bizony csak csordogálnak az ismereteink. S nem kell röstellnünk, hogy mi, késői keresztények – különösen a film, a (fel)fokozott képszerűség korának gyermekei – keveselljük, amit minderről az evangéliumokban olvashatunk. Kíváncsiak vagyunk sok mindenre, ami az örömhírt írásban közvetítőket nem foglalkoztatta, hiszen közléseik nem regényes életrajzok, riportsorozatok vagy a mindennapok részletes krónikái, hanem az igehirdetés, a Krisztusba vetett hit bizonyságának foglalatai. Így aztán igencsak érdeklődve fogadjuk, amikor valaki – a történelem iránti hűségtől hajtva vagy épp a hit érlelte képzelet gazdagságából merítve – kibontja, árnyalatokkal gazdagítja a leírásokban, történetekben, jellemábrázolásban szűkszavú evangéliumok világát. Költői játék ez, de korántsem tréfadolog, hiszen az Istenre nyíló bizalom, a vele és érte folytatott belső küzdelem kaphatnak így hangot, az olvasót is őszinte válaszra késztetve. Az evangélium ismert – s legtöbbször szótlan – alakjai és Jézus életének képzelet szülte szereplői vallanak a neves libanoni keresztény költő, Kahlil Gibran (1883-1931) egyik utolsó, misztikus ihletésű, magyar nyelven most először megjelenő könyvében, melynek lírai és szenvedélyes hangú emlékezéseiben a szerző arra keres feleletet, kinek tartották kortársai Jézust, az Emberfiát. Az érzékletesen megrajzolt körkép egyes fejezeteiben feltűnnek tanítványok, Jézus érintette zsidók és pogányok, benne hívők, hinni kezdők, s olyanok is, akik őt megismerve sem eresztik addigi meggyőződésüket, vagy akár hallani sem akarnak a Názáretiről. A maronita katolikus környezetben született Gibrant szerte a világon, így idehaza is elsősorban leghíresebb művéről, A próféta című, 1923-ban megjelent filozofikus tanítássorozatáról ismerik. Ezt az alkotását keresztények, de agnosztikusok is gyakran idézik, befogadva a benne megnyilatkozó, letisztult hangú bölcsességet. De hiszen az evangéliumra is sokan hivatkoznak, sokféleképp… Gibran keresztény lelkiségből forrásozó s a muzulmán misztika színeivel átszőtt – többnyire szabad versbe formált – írásait joggal érezhetjük a magunkénak. Egy Krisztus ihlette, a személyesen eleven hit erőterében eszmélkedő és fogalmazó költő gondolataival találkozunk a Jézus, az Emberfia című kötetben is, mely figyelmesen olvasva közelebb segíthet az evangélium szívéhez.
(Kahlil Gibran: Jézus, az Emberfia. Új Ember Kiadó, 2009)
