Aki ott is (el)várja az egyenes vonalú, egyenletes lélekmozgást, ahol a kanyarok, körforgalmak bonyolódását csak ritkán és észrevétlen szakítják meg pihentető útszakaszok, az leginkább csak kitér a valóság elől. Szóval gyilkos és szent volt Jacques Fesch. A halál árnyékának völgyében rekedve ismerte fel az életet, amelyet elveszítve nyert meg. Egy húszas évein taposó francia fiatalember, aki sem egyik, sem másik „minőségére” nem készült előre. A sötétségbe vakon sodródott, a felismert fényre már fokozatosan tisztuló tudattal tapogatózott. Gyilkosság és megtérés. Egyik sem a „közönségnek” szólt. Ahogyan hátramaradt, utóbb kötetben kiadott leveleit és naplóját sem szánta a nyilvánosság elé. Egyre többen vannak azok, akik 1957-ben végrehajtott kivégzése óta szentként tisztelik őt, jóllehet hivatalos egyházi döntés még nem született ügyében. A róla szóló, most magyarul is megjelent könyv szerzője szellemesen jegyzi meg: Jacques után mindig nyomoznak. Vagy azért, hogy bűnösségét, vagy azért, hogy szentségét rábizonyítsák. Olyan ember képe bontakozik ki e felkavaró kötet lapjain, akinek torzóban maradt élete, az értelmetlenség érzése elől menekülve a pokolból is hazataláló alakja sokkal közelebb áll hozzánk, mint azt első megdöbbenésünktől szédelegve felismernénk. Árnyai halványulván a jobb lator arca ragyog fel előttünk – a XX. századból.
(Gilbert Collard: Jacques Fesch, a szent gyilkos – A jobb lator története a XX. században. Új Ember, 2008)
