Vezérítészünk mondata oly bölcs, mintha csak azt állította volna, napjainkban a levegő marha menő, hát egyre többen lélegeznek a földön. Attól tartok, az igazi lélekmozgás mindenkori sajátjának, azaz lényegi frissességének összekeverése a divathullám ficánkolásával tán csak annak sikerülhet, aki annak idején hosszan rázatta agyvelejét a marxista-leninista szellem vasútján.
Engedtessék meg hát ma is a spiritualitás mélymagas rétegeinek szemlélése s az igazi lélekzetvétel (mely szó bizony csak a negyvenes évek vége óta lélegzetvétel). Erre vállalkozik második kötetében Bozók Ferenc. A piarista szerzetes tanár Tükörkrisztus címmel gyűjtötte egybe az irodalom és a szakralitás metszéspontjait firtató írásait, amelyek eredetileg alkalmi előadásokként vagy épp folyóiratokba készültek. A kiindulópont lehet Dosztojevszkij, Bernanos vagy épp Móricz Zsigmond szellemi közege, esetleg a katolikus irodalom már sok vitát kavart, de világi vagy egyházi kultúrvakság okán érdektelenné váló, majd fel-elmerülő témája. Jó olvasni a keresetlen szavakat, melyek kerülik a ma valóban divatos bölcsészi nyakatekerés áltudományos stílusát. Nem a világot váltja meg épp e kicsiny kötet szerzője, hanem a lélek és az ég mélyének találkozása felé tereli gondolatainkat. S ez korántsem csekély ajándék.
(Bozók Ferenc: Tükörkrisztus. Littera Nova Kiadó, 2009)
