Kontrasztban a világgal

Az Apostolok cselekedeteinek könyve ekként számol be a jeruzsálemi közösség életéről: „A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt. Egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, mindenük közös volt. Az apostolok nagy erővel tanúsították Urunk, Jézus feltámadását, és mindnyájan bőségesen részesültek a kegyelemben” (4,32–33). Az evangéliumi tanítás szava életformává lett, nemcsak belső, lelki gazdagodást okozott, de orvosolta a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a nincstelenséget, gondoskodást és törődést szült. Új társadalmi modell valósult meg általa, amelyben természetesen voltak nehézségek, ám amely mégis valós alternatívát nyújtott a kor uralkodó állapotaival szemben.


A családi élet, a házasság, a gyermekvállalás és -nevelés, a közösség életmódja, a nők helyzete, az alá- és fölérendeltek viszonya, a korabeli társadalom megannyi nyomasztó jelensége terén valódi válaszokat kaptak az emberek az első evangelizációból. Sok történész egyetért abban, hogy ez volt az alapja annak a gyors elterjedésnek, amelyet a fiatal kereszténység a Római Birodalomban megélt. Az első Krisztus-hívő közösségek életében a próféták által megjövendölt messiási ország, annak ismertetőjegyei valóra váltak. A neves német szentírástudósok, a Lohfink testvérek ezért beszélnek a prófétai igehirdetés kapcsán kontraszt-társadalomról. Amikor az isteni értékrend belép az emberek világába, akkor szükségszerűen kontrasztot képez azzal a társadalommal szemben, ahol az önzés, a birtoklás, az uralkodás és elnyomás, az erőszak és a harc logikája érvényesül. A hit nem társadalmi program, de ha élni kezd, mégis társadalmi, kulturális szintű változásokat hoz létre.

Az amerikai jezsuita, John F. Kavanaugh elgondolkodtató könyvet írt a következő címmel: Krisztus követése a fogyasztói társadalomban. A kulturális szembenállás lelkisége. Ebben kifejti, hogy korunk nyugati társadalmai hatalmas nehézségekkel küzdenek, s e közegben a keresztény „modellnek” rendkívüli ereje és aktualitása van. Amit az evangélium leginkább üzen a mai elidegenedett, fogyasztáson alapuló világ felé, az a személyes létforma. Ennek egészen eltérő szintjeit térképezi fel a szerző a közösségben (szemben az elszigetelődéssel), az imádságban (mint a keresztény azonosságtudat kialakulásában), a szentségi életben (ami valójában személyességünk növekedése), a házasságban és a cölibátusban (mint életre szóló „kultúraellenes döntésekben”) és végül a szerzetesi fogadalomban. A kereszténység mint hit és életforma teljes értékű választ nyújt arra a számos kihívásra, amelyekkel szembe kell néznünk. Az igazi forradalom éppen ezért nem katonai vagy politikai program, hanem az életszentségre való törekvés. Egy ember, aki szentté válik a világban, valójában egy új kultúra, egy új civilizáció hordozója. Van ennél szebb és értékesebb élethivatás? Van ennél mélyebb evangelizáció?

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.