Kíváncsi fekete harkály

Itt különösen sok a látnivaló, de ilyenkor ősszel is mindig távcső elé kerülnek azok a madarak, amelyek nálunk töltik a téli hónapokat. Október első napján a kirándulás egy szomorú élménnyel indult. A Csillebérc felé vezető úton egy palacsintává lapított sün hevert az úton. Szegény talán éppen a jól elkészített vacka felé igyekezett, hogy megkezdje téli pihenőjét, amikor elgázolták. Minden évben rengeteg sün pusztul el az utakon. Amikor látják és hallják a közelgő dübörgő szörnyeket, ösztönösen összegömbölyödnek. De a szerteálló hegyes tüskék, amelyek védelmet jelentenek a róka vagy a kutya ellen, a kemény autógumiktól már nem védhetik meg őket.
Borult volt az ég, a szél éppen csak lengedezett, de azért a fákról egyre hullottak a sárgásra, barnásra színeződött őszi levelek. Széncinegék keresgéltek az ágakon, ketten az avarban kutattak pókok és rovarok után. Valahonnét távolabbról a hollók mély „korr-korr” hangja hallatszott. Nem láthattam őket, de ketten lehettek. Vannak madárfajok, például a darvak vagy a ludak, amelyek egy életre kötnek házasságot, és ilyen párkapcsolatban élnek a hollók is. Az egyik vaskos bükk törzsén csuszkapár mászkált. Ők is együtt maradnak a tél folyamán, és amíg hol felfelé kúszva, hol fejjel lefelé keresgéltek, „tved-tved” hangokkal beszélgettek egymással. Szeretem a csuszkákat, és percekig néztem őket. Bizalmas madarak, most is közel voltak, a távcsövön át nagyon jól láthattam őket. Az egyikük hirtelen gondolt egyet, az útra szállt, a másik nyomban követte, majd egy kis idő múlva felrepültek, és egy másik fa törzsén keresgéltek tovább.
Harsány kiáltással fekete harkály repült felém. Azt hiszem, csak az utolsó pillanatban vett észre, gyorsan a fatörzsre szállt, és a biztonságosnak vélt túlsó oldalról óvatosan kidugta a fejét. Nagyon reméltem, hogy csak kíváncsi, de sajnos biztosan félt is egy kicsit. Szegény, nem tudhatta, hogy tőlem aztán nem kell tartania. Eltűnt, majd a másik oldalon kukucskált felém, és most már kezdtem hinni, hogy legalábbis részben mégiscsak kíváncsi. Bármikor járok is itt, fekete harkállyal mindig találkozom, szeretem ezt az öreg fákban gazdag erdőrészt. A madár közben újra az előző oldalon lesett ki, majd elrúgta magát, és hangos „krü-krü-krü” kiáltással elrepült.
A szegény eltaposott sün még mindig ott volt az úton, de egy szajkó állt mellette, és csipdeste a kemény csőrével. A természet, a teremtett világ körforgása örök: ami az egyiknek pusztulás, a másiknak lehetőség.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..