Fotó: Merényi Zita
Gregoriánnal: egy szűkebb kórus kiválásával és a többi kántorképzős énekes válaszaival kezdődik a mise. Beer Miklós, az Országos Magyar Cecília Egyesület elnöke első szavaival arra kéri a résztvevőket, hogy adjanak hálát a tehetségükért és a kiválasztottságukért. Úgy, ahogyan annak idején a szemináriumban ő is megélte a papságra készülését e mondat alapján: „Esélyt kapsz, hogy esélyt adhass.” A kántor is a Jóistenhez segít közelebb kerülni, mint a pap. A misében Gounod művei hangzanak el, aki, mint az igazgató, Horváth István megemlíti, kétszáz éve született. Valamennyi zeneszám címét kivetítik, és azt is megtudjuk, mikor melyik növendék vagy idén végzett kántor vezényel, orgonál.
Az olvasmányban Mikeás próféta Isten irgalmáról és hűségéről beszél, az evangéliumban Jézus ezt mondja: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim? (…) mindaz, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyekben van, az az én fivérem, nővérem és anyám.”
A püspök azzal kezdi, hogy az Úr prófétája által szól, a nép helyett és a népért. A próféta vigasztal, reményre hangol. – A közösségeitekben ti is ezt a szerepet fogjátok betölteni – szólítja meg a kántorképző diákjait –, hogy a segítségetekkel mindenki prófétává válhasson, és ezáltal az egyházi közösségek a föld sója, a világ világossága lehessenek.
Jézus szinte átkarolja a hallgatóságát, amikor azt mondja, aki Atyja akaratát megteszi, az a testvére, nővére, anyja. Mi is ilyenek vagyunk, élvezzük a bizalmát.
A kántorok pedig még inkább a bizalmasai és a választottjai: sok ember általuk érzi meg a szeretetét. A pap közvetlen munkatársaiként „kiválasztott nemzetségnek” érezhetik magukat, akik Isten szeretetét teszik jelenvalóvá. A püspök ezen a ponton személyes élményét osztja meg velünk: a metróban és a városi forgatagban nemrég elemi erővel tört rá a felismerés, hogy a keresztények küldetése minden emberhez szól. Mert az egész világ éhes az Úr szabadító jóságára.
A prédikáció után a négyéves tanulmányok eredményes és ünnepélyes lezárásaként négy végzős – Angyal Márton, Balog Szabolcs, Balogh István és Ördög Lea – elmondja a kántori esküt, amely így hangzik: „Én, … (név), mint leendő kántor, esküszöm a mindenható Istenre, a Boldogságos Szűz Máriára és Isten minden szentjére, hogy a katolikus Anyaszentegyházhoz mindig hű leszek, a katolikus hit és erkölcs elveit megtartom. Egyházam liturgikus előírásait pontosan végrehajtom, és a templom istentiszteleti rendjét közvetlen törvényes elöljáróimmal egyetértésben és lelkiismeretesen szolgálom, Isten nagyobb dicsőségére és a hívek lelki üdvének előmozdítására. Isten engem úgy segéljen.”
Ezt követően Beer Miklós megáldja őket, hangsúlyozva: szolgálatuk legyen otthona a megfáradtaknak, vigasztalója a szomorúaknak, egyesítője a rájuk bízott népnek, hogy Isten hajlékában mindig a mennyei Atya gyermekeinek érezzék magukat.
A mise után, a növendékek rövid koncertje előtt Tardy László karnagy mond beszédet. Először Szent Cecília, a kántorok védőszentje szavait idézi, aki szíve tisztaságáért könyörgött. A végzős kántor soha nincs még készen, hangsúlyozza. Sok-sok fejlődésre van szüksége, és ennek során jó, ha mindig Cecília szellemében gondolkodik a hivatásáról.
A koncerten Gounod, Dubois, Harmat Artúr, Bárdos Lajos, Halmos László, Rahmanyinov és Franck művei hangzanak el. Rövid szünet után a hátsó teremben átadják az okleveleket és a bizonyítványokat. Az egyik legkiválóbb növendék, Balog Szabolcs, aki Harmat-díjat is átvehet, vastapsot kap. A Harmat Artúr Központi Kántorképző a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet irányítása alatt működik, négy évfolyamra felosztott tananyaggal. Az első évfolyamba azok jelentkezését várják, akik a zeneiskola 4. évfolyamának megfelelő zongora- és szolfézstudással rendelkeznek. A kántorképzőn az idei tanévben huszonhét növendék tanult.
