Kisvilágok

Van, amikor fölfelé jelzi a lépést, s mint előtted futó kutya, hirtelen eltűnik, s egyszer újra előbukkan ugyanolyan nyugalommal, ahogyan „nyoma veszett”. Vannak úttalálkozások – keresztutak. – Honnan jön az egyik, hová megy a másik? – kérdezheted, miközben ott ácsorogsz, ahol a föld szívét érzed dobbanni; a középpont a választás helye, merre indulj tovább. Ilyenkor megszólal az Írás: „Vegyétek szemügyre az ősi utakat, és kérdezősködjetek a régi ösvényekről, melyik volt a jó?” A választás tőled függ; életviteled igazodik-e az egyeneshez, követed-e, ha időnként kanyarulat következik is, utak természetéhez tartozó görbület. A jelzést keresd, a le-fel járóknak törzsekre, kövekre rajzolt szín-vonalakat, amelyek egyértelműek, mert tervezettek. A titoktervezés a teremtéssel született örök elhatározás, ám a szabad akarat döntéséhez kötött. Mégsem hiábavaló megismerni az utaknak szánt jeleket, az elhagyatottság érzésének feloldására…

Az utak lehetnek dallamosak madarak énekétől, és a hallgatás csöndjében a csönd benső zsoltárától.

Az út is imádkozik, mint minden a természet rendjében: Kik járnak rajtam, viselve lépéseik súlyát, kímélő-Teremtő, kérlek, ne fájjon életük. Kanyarral az egyenes vonal általad lehetek; erdők szélén, ködlő homályban hadd őrizzem, mit rám bíztál.

Fotó: Tóth Sándor