Lepke, de hányféle? Körülbelül százhetvenezer. S már ebben meglelni titkuk kulcsát, mely a teremtés ajtaját nyitja. Ilyenkor megtárul a rét, bokrok bordázatán a tűnő szépség színskálája játszik, s bár kímélettel próbálod megközelíteni, észreveszi s magasba emelkedik.
Festékanyag fénytörése okozza a szárnyak rendkívüli szín- és rajzolatgazdagságát. Így mondja a lepidoptera szakembere.
Költői témaként talán Goethénél a „legérzékenyebb” a lepke. Gyertyalángnál jelentkezik a perc töredékében; s máris elhamvad a tűztől.
Ez a művészet, az alkotás „sorsa”, a művész ars poeticája, Babitsnál szimbólum, mint postagalamb, hírvivő: „Hopp, ma pille, költeményem / ne szégyenkezz szállani: / üdvözöllek, új reményem, / örömöm hullámai! / Ti viszitek messze széllel-béllelt vágyamat / és ha elfáradtam, éjjel, / illatos diólevéllel / ti vetitek ágyamat. / … Habon és diólevélen / aki könnyű, nyughatik. – / Ember, a tengert ne célozd / megbirkózni: nem lehet! / Hiú hittel ne célozd / habra hányott lelkedet.”
Fotó: Tóth Sándor