Ugyancsak nem mindennapi az a harmónia, amelyben az írónő keresztfia és örököse, Tasi Géza együtt tud dolgozni a Jaffa-műhely munkatársaival.
Már csak azt várom, gondolom, nem egyedül, hogy megalakuljon végre egy Szabó Magda Irodalmi Szalon, méltó irodalmi művek és írók bemutatásának igényes, színvonalas otthonaként. Ebben komoly segítséget nyújthatna a kiadó egyik, a stábhoz a közelmúltban csatlakozott vezető munkatársa, Finy Petra, aki maga is sikeres író, költő, gyermekkönyvszerző, s ráadásul élénk, avatott megszólaló, közszereplő. És nem mellesleg a Magda-világ rajongó ismerője.
Ennek a monumentális és magával ragadó piktoriális antológiának a cikluscímeit az írónő Szüret címen összegyűjtött verseiből kölcsönözte a hatalmas képanyagot páratlan érzékekkel elrendező Jolsvai Júlia. Éppen úgy, mint magát a végtelenül poétikus, ugyanakkor pontos címet is. A kép kilencven esztendő történéseit idézi fel, nagyon bölcs módon, úgy, hogy a kísérőszöveg minden esetben utal az adott képcsoporthoz, illetve alkotói időszakhoz köthető Szabó Magda-művekre.
Mégis, ha választanom kellene, én nem a neves fotóművészek által megörökített, hazai és nemzetközi sikerpillanatokat tenném az első helyre, hanem két, ismeretlen kéz által készített felvételt. Az elsőt először 1977-ben, Kónya Judit kismonográfiájának egyik illusztrációjaként pillantottam meg. A kép aligha véletlenül került mintegy nyitány szerepbe. Szabó Magda itt körülbelül háromesztendősen, pöttyös ruhában és kötényben, hosszú, csipkés bugyogóban támasztja Debrecenben a Szent Anna utcai ház ajtaját, jellegzetes macskaszemeit óriásira tárva, tele várakozással, a világot habzsolni akaró kíváncsisággal. És olyan, ölbe venni való kedvességgel, amely nem a későbbi híres írónőnek jár ki, hanem annak a kislánynak, aki ekkor még mentes minden hiúságtól, és fogalma sincs semmiféle self-fashioningről, az írókra gyakran rákényszerített önreprezentációs szerepjátékokról. A másik, számomra ugyancsak abszolút díjnyertes fotográfia az írónő anyját és tehetségének egyik forrásadóját, továbbá számos könyvének főszereplőjét, Jablonczay Lenkét ábrázolja. Ez a kép jelent meg annak idején a Régimódi történet 1977-es első kiadásának címlapján.
Természetesen bőven akadnak szívemnek kedves képek az alkotó évtizedeket felidéző fejezetekben is; többek között a Tükörarcú álmodás címűben, amely a tanári pályától elköszönő, s már csak az irodalomnak élő Szabó Magda világába kalauzol el bennünket; írói hivatásában feloldódva, gépelés közben látjuk. Ugyancsak rendkívül magával ragadóak a Ha láthatnál most szívemig!-ben a férjével, Szobotka Tiborral közös felvételek, amelyekről, legyen az spontán nyaralási pillanatkép vagy műtermi fotó, sugárzik kettejük eltéphetetlen együvé tartozása.
Külön érdemes odafigyelni a kötet szöveges mellékleteire is, így Szabó Elekné Jablonczay Lenke határidőnapló-feljegyzéseinek hasonmás közléseire, amelyekben körülbelül öt hónapos kislánya babakoráról tudósít: „1918. március 11. Hétfő: Ordít és utálja a grízt. Márc. 12. Kedd Magdus papírral, skatulyával játszik. Március 13. Szerda: „Magdus unja a pólyát. Próbál felülni…”
Általában nem idézek fülszövegekből, ezúttal is csupán egyetlen, a kiadvány lényegét tökéletesen összefoglaló mondatot: „Most azonban az ő személyiségének árnyalatai jelennek meg ebben a különleges fényképalbumban, melynek lapjain az írónő egész élete megelevenedik.” Valóban az árnyalatok könyve ez, hivatásos irodalmárok és irodalombarátok örömére és épülésére.
A borítókép Gink Károly költői szépségű felvétele.
(Gurul a sok-sok pillanat – Szabó Magda élete képekben. Összeállította Jolsvai Júlia, szerkesztette Tasi Géza. Jaffa Kiadó, Budapest, 2018)