Pedig sokszor azt hihették, Murgát – több száz faluval együtt – halálra ítélték az „odaföntiek”. A hatvanas évektől bezárt az óvoda, a napközi, a tejüzem, aztán az iskola. Az 1941-ben épült templom romlásnak indult. Az újjászületés reménye éppen a templom megújulásából meríthető. Ez is „odaföntről” indult, mert úgy kezdődött évekkel ezelőtt, hogy Budapestről Balogh Margit egyháztörténész-professzor családjával csendes nyári pihenőhelyet keresve eljutott e festői szépségű faluba. Aztán néhány lelkes támogatóval együtt saját pénzen megszervezték a templom helyreállítását. S advent második vasárnapján megtörtént a várva várt esemény. Kora délután megérkezett Mayer Mihály pécsi püspök, és együtt ünnepelt a helybeli és a környékbeli – a teveli, a hőgyészi – hívekkel. A tamási kántor kérés nélkül hozta Szent Cecília kórusát.
A szentmise után kis szeretetvendégség, agapé volt. A falu három-négy asszonya készítette a harapnivalót, süteményt. A püspök pedig – Szent Miklós napja lévén – személyesen osztotta ki a kis gyerekcsapatnak az ajándékokat, melyekkel az önkormányzat nevében a polgármester örvendeztette meg őket, kiegészítve némi pesti finomsággal. Az ajándékosztás megható mozzanata volt, amikor Gyurika remek rajzkészletet vehetett át. Ez a hét-nyolc éves cigány fiú igen tehetséges rajzoló, de szegénységében eddig csupán egyetlen ceruzája volt. Megajándékozója nemcsak a templomépület megújulásának gondját viselte a szívén, hanem a murgai emberek és Gyurika jövőjét is. Reméli, hogy a kisfiú életében sorsfordító élmény marad a püspök atya kezéből átvett rajzkészlet. A püspöknek mindenkihez volt néhány kedves szava. És ő is kapott egy szép, erre a napra emlékeztető ajándékot: Ágoston-Papp Mónika kerámiaplakettjét. A művésznő ugyanis nemcsak nyári pihenőidejét tölti itt, hanem e mostani ünnep örömében is osztozott a kis közösséggel. Talán nem túlzott remény, hogy Murga hányatott története új, emelkedő fejezetéhez érkezett. Az Árpád-kori templomos településre 1745-ben Wittenbergből betelepülő evangélikus németek és az ide származott magyarok falujának sosem volt hétszáznegyvenkettőnél több lakója. Evangélikusok és katolikusok „bár tartották a távolságot, de nem ellenségeskedtek”. A német ajkúak kitelepítését felvidéki magyarok betelepítése követte. A megélhetési lehetőségek beszűkülésével párhuzamosan csökkent a lakosság. Néhány főre apadt az evangélikus gyülekezet, a katolikus templomban másfél évtizede nem volt szentmise… Együtt él itt felvidéki és székelyföldi magyar, NDK-ból visszaköltözött német ajkú, cigány és szlovák. Nemzetiségi ellentét most sincs. Elesettségük közös. És a megújult templomban havonta vagy legalább nagy ünnepeken összegyűlhet a keresztény közösség – és velük van a jövendő Ura.
