Horváth Attila jogtörténész, docens és Szilasi Alex zongoraművész immár öt éve szerveznek kötetlen hangulatú összejöveteleket, melyeknek elsődleges célja, hogy az intézmény hallgatói, az érdeklődők megismerjék a különböző zenei korszakokat, stílusokat, műfajokat, irányzatokat és kifejezésformákat. Ezúttal azonban nem könnyed ismeretterjesztésről volt szó, hiszen a téma „fegyelmezettséget” követelt mind a közreműködőktől, mind a résztvevőktől. A „párhuzamosan” zajló előadás egyszerre engedett bepillantást Jézus perébe, Liszt Ferenc életébe, művének keletkezéstörténetébe, valamint a stációk zenei megvalósításának mesterfogásaiba és mélyebb összefüggéseibe. A kiválasztott tételeket a kari lelkész, Alessandro Caprioli rövid elmélkedései egészítették ki.
Ez az este is azt a meggyőződést erősítette, hogy a remekműveken, az „interpretált evangéliumon” keresztül egészen közel juthatunk az Igazsághoz. Az irodalom, a képzőművészet és a zene (ma is vagy különösen ma) a legalkalmasabb eszköz arra, hogy a lényegről szóljunk, pontosan. Intenzív lelkigyakorlat ez, ha tetszik, imádság. (Közeli olvasmányélmény Henri J. M. Nouwen egyik könyve, melyben a szerző Rembrandt A tékozló fiú hazatérése című festményének elemzésén keresztül tárja fel a példabeszéd végtelenül gazdag jelentéstartalmát.)
Liszt Keresztútja vezérmotívumokból építkező zenei meditáció, egyszerűnek tűnő, mégis gondosan kidolgozott képek, jelenetek mozaiksorával. Zavarba ejtően modern, „kiszámíthatatlan” alkotás. A dallam, a melódia másodlagos, helyébe a kifejezésmód ereje lép: sokszor meglepő, érdes hangzásokkal, disszonanciával, beszédes csöndekkel…
Szilasi Alex a tételek tolmácsolása során (és az estet záró beszélgetésen) kitért a fontosabb motívumokra, a kottában „vizuálisan” is megjelenő keresztekre, a Stabat Mater téma vissza-visszatérésére, amely azt mutatja, Mária miként járja végig fiával a fájdalmas utat. Különösen érdekes gondolattársítás jelenik meg a hatodik stációnál; Liszt „kizökken” a történetből és egészen személyessé válik: a szeretett Bachot idézi, nemcsak a B-A-C-H hangokkal, hanem a Máté-passió híres koráljának „említésével” is. Ahogy a kendőt nyújtó Veronika enyhíti a Megváltó szenvedését, úgy hatott Lisztre Bach gyógyító zenéje. A Via Crucis egyszerre szól Krisztusról, a megváltásról és a megpróbált emberlét misztériumáról: bennfoglaltan, továbbgondolva, reflektálva.
Természetesen Alessandro atya elmélkedésének fókuszában is a szenvedés állt – a remény és a húsvéti derű hangsúlyozásával: Jézus elesései a kereszthordozáskor saját vétkeinkkel szembesítenek. Isten azért engedi meg bűneink ismételt elkövetését, hogy megértsük: újra és újra szükségünk van irgalmára. A bűn önmagában rossz, mégis alkalom a Jézussal való találkozásra, aki elfogadta emberségünket, hogy megszerezze számunkra az üdvösséget. Mert húsvét után már tudjuk: könnyebb, valószínűbb üdvözülni, mint pokolra jutni. Jóllehet halálunkig keresztutat járunk, biztosak lehetünk Krisztus győzelmében. Áldozata minden ember üdvösségére elég. Egyetlen dolgunk, hogy az „örömfeladatban” társává szegődjünk… Liszt is ezt tette: hittel, bizalommal és hűséggel.
