Keresztényként a mai Európában
Fotó: Kissimon István

 

Ferenc pápa folyamatosan arra figyelmezteti a jóléti világot, hogy tegyen az elesettekért, de vajon meghallják-e a szavát azok, akikhez szól? Idézzük fel egy pillanatra az Európai Unió preambulumának megfogalmazásakor kialakult helyzetet: 2003-ban és 2004-ben először Isten neve, azután pedig a kereszténység említése is kimaradt a szövegből. Hiába szólalt fel érte II. János Pál pápa, hiába szorgalmazták az ortodox és a protestáns egyházak, a belga és a francia ellenkezés, a londoni tartózkodás és a kétértelmű német és luxemburgi vélemény mellett erőtlen maradt a cseh, az olasz, a litván, a máltai, a lengyel, a portugál és a szlovák akarat. Hogy ez az eleje, vagy már a közepe egy folyamatnak, azt nem tudom, de az aláíráskor, 2004. október 29-én valami kétségtelenül eldőlt Rómában: Európa vezető politikusai úgy döntöttek, hogy nem tartanak igényt a kontinens keresztény gyökereire. Ezzel kinyílt a kapu valamennyi vallás és ideológia, így az iszlám számára is. Az utóbbi években aztán bebizonyosodott, hogy az Iszlám Állam ezután már nem csupán a Közel-Kelet lakosságára és így sok-sok ott élő keresztényre, de Európára is veszélyt jelent. Európa politikusai mára tanácstalanná váltak, veszélybe került a fenntartható jólét és a biztonság. A népesség csökkenése miatt például Németországban szükség van a munkavállalók beáramlására, de a határok mostani lezárása azt jelzi, hogy egyetlen állam sincs felkészülve ekkora menekültseregre. Elszakadt a megtartó gyökérzet? Közben a politikailag megosztott Parlamentben mindenki a saját érdekeit hangoztatja, a megállapodás késedelme pedig egyre nehezebb helyzetbe hozza a schengeni határokat védő frontországokat, így Görögországot és Magyarországot. A politikai vitákat a média csak még jobban elmélyíti az emberek között, pedig ebben a súlyos helyzetben — ha már a közös keresztény gyökerek nem tartanak össze — igazán csak az összefogás és a párbeszéd segíthet Európán.
A párbeszédben a menekültpártiaknak meg kellene értenünk azokat, akikben ijedelmet és aggodalmat kelt, hogy rövid idő alatt több százezer ember tette átjáróházzá Magyarországot és Európát, hiszen nem lehet tudni, hogy a menekültek soraiban vannak-e olyanok, akik rossz szándékkal érkeztek, ahogyan azt sem, hogy vajon meddig növekszik a számuk a következő időszakban. Bizonytalan jövőt vetít gyermekeink nemzedéke elé, hogy a nehéz gazdasági problémáiból éppen hogy kilábaló országunk egész Európa kapuja lett.
A másik oldalon pedig csak azt mondhatjuk: katolikus szeretetszolgálataink munkatársai soha egyetlen szenvedő embert sem fognak magára hagyni, és katolikusként minden segítséget kérőt felkarolnak akkor is, ha sok esetben találkoznak olyanokkal, akik nem háború sújtotta övezetből érkeznek, hanem a még számunkra is elérhetetlenül magas életszínvonalról álmodva keltek útra.
A katolikus segélyszervezetek nem a politikai haszonszerzés érdekében foglalkoznak a menekültcsaládokkal. Az internetes véleményportálok érdeklődése nélkül, csendben végzik a munkájukat. Aki rendszeresen olvassa lapunkat, annak szemernyi kétsége sem lehet afelől, hogy a katolikus ember korra, nemre, vallásra és nemzetiségre való tekintet nélkül minden rászorulón segít.
A párbeszéd és az összefogás tehát egyelőre késik, de nekünk, katolikusoknak Istenünk segítő szeretetében és az ima erejében bízva kérnünk kell a Jóistent, hogy szűnjék meg a világban a birtoklásvágy és a hatalom utáni hajsza, az otthontalanok idővel visszatérhessenek hazájukba, Európa pedig találjon vissza elhagyott keresztény gyökereihez.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..