A kezdeti idők harminc kerekezőjével szemben az idén több mint kétszázharmincan vágtak neki a Pilisen át vezető egynapos útnak. A legkisebbek közül hárman, egyelőre még babaülésben teljesítették a távot, de az ovisok és az elsősök már nyeregbe pattantak, s ha egy idő után elfáradtak, természetesen a kísérő autók valamelyikében kipihenhették az út fáradalmait.
A közös ima és áldás után többségében szülők és gyermekeik együtt tekerték a pedált Szentendrén, Dömörkapun, a Királykúti-nyergen, Pilisszentkereszten át az esztergomi szállásig.
Az éjszakai pihenő után, másnap reggel ismét nyeregbe szálltak, hogy a Mária Valéria hídon áthajtva, a párkányi Szent Imre-templom megkerülése után érkezzenek meg az esztergomi bazilika elé. Útjukkal, mint egy óriási élő láncszem, jelképesen összekapcsolták a két várost, imádságra, kiengesztelődésre buzdítva magyarokat s nem magyarokat egyaránt.
Néhány ferences öregdiák, ismerőseikkel együtt gyalogosan vágott neki az éjszakai zarándokútnak. A péntek esti órákban a békásmegyeri Kálvária-domb keresztjétől indultak el a mintegy negyven kilométeres távon Esztergom felé. Először 1991-ben, akkor még diákként, szerzetes tanáraik vezetésével tették meg az engesztelő utat, amit az egyéni szándékok mellett akkor is és most is Magyarországért, a magyar nemzetért ajánlottak fel.
Gyalogosan érkezett Esztergomba Pogány Aurél vezetésével a lágymányosi cserkészek kis csapata is. A pilisszentkereszti pálos kolostorromnál találkoztak a kerékpáros iskolásokkal. Imádsággal, énekekkel töltött rövid pihenő után továbbindultak úti céljuk felé.
