Kerecsen és székicsérek

Teljes sikerrel, mert a madarak megszokták és meg is szerették ezeket, és egyre gyakrabban költenek bennük. Amikor megfelelő távolságba értünk, Andris felállította a teleszkópot, és a költőládára irányította, ahonnan két, már tollas fióka nézegetett kíváncsian kifelé. Valószínűleg többen is voltak, de mi csak ezt a kettőt láttuk. A kerecsensólyom keleti elterjedésű madár, hazánk határaitól nyugatra már nem vagy legfeljebb elvétve költ, ezért különösen nagy természetvédelmi értéket képvisel.


   
Ezután egy ideig ugartyúkot kerestünk, de hiába távcsöveztük végig azt a részt, ahol Andris nemrégen látta, ezúttal nem mutatkozott. Ott voltak viszont a székicsérek. Ez a könnyed röptű, villás farkú madár a XX. század első felében még gyakorinak számított Magyarországon, csupán a hortobágyi állományt ötszáz párra becsülték. Számuk napjainkra sajnos nagyon megfogyott, legfeljebb 50-60 pár költ az országban kis telepeken. Valamikor a szikes legelők jellemző madara volt, mára az agrárbiotópokra költözött át. Mi tíz példányt számoltunk, és sajnos nem is hiszem, hogy több lett volna. Ide-oda repültek a terület felett, közben sűrűn hallatták rövid „prrit” hangjukat. A székicsér a talajon és a levegőben egyaránt táplálkozik. A fűben futkosva sáskákat, szöcskéket fog, a magasban szúnyogokra, szitakötőkre vadászik. A talajon költ, kis mélyedésben, néha száraz tehénlepényen (árvaganéjon).
    
A környéken kavicsbányák üzemelnek, az egyik bányatóban sirályokat, küszvágó cséreket, búbos vöcsköket láttunk, de átrepült jellegzetes hangját hallatva egy kis lile is. Az út menti gazos, nádas foltban énekes nádiposzáta dalolt, élvezettel hallgattam sok utánzást is tartalmazó strófáit. Az énekes nádiposzáta az egyetlen madár Európában, amely afrikai telelőhelyéről az ott hallottak közül „importál” ének- és más madárhangokat többek között Magyarországra.
   
Egy tágas legelőn vagy harminc, talán még ivaréretlen, nem fészkelő gólya vadászott sáskákra. Amikor Bence és Levente elindultak feléjük, a rájuk jellemző módon néhány ugrás után felrepültek, de kisvártatva újra leereszkedtek. Alig mentünk tovább, Andris hirtelen megállította az autót. Túzoktyúkot vett észre, amely nemrég kelt apró csibéjét vezette. Hazánkban 1200-1300 túzok él, a legnagyobb állomány éppen itt, a Kiskunságban. Sajnos, különösen a csibék sok veszélynek vannak kitéve. A kirándulás befejezéseként még meglátogattunk egy gyurgyalagtelepet. A valószínűtlenül tarka madarak egy régi, felhagyott homokbánya előtt röpködtek, és közben folyamatosan hallatták „prü-prü” hangjukat. Már elfele indultunk, amikor Levente még egy trópusokat idéző madarat, búbosbankát pillantott meg.

 

Fotó: Bécsy László