Már elegem van láncra fűzött szavainkból,
Almavirágra ragasztom a szótagokat,
Szirmok szőnyege készül, álljanak össze maguktól,
Durva bakancs, cicatalp, cinkekarom adja a ritmust,
S a dallamot sürge rigó teszi hozzá.
Nézzük, lesz-e a szétszórt szódarabokból egész!
Itt-ott alakul valami, de rögtön
Átüti azt is a vér – nem szabadultam.
Éppen ezért csak arról írok, ami nincs:
Könnyű nyarunkról, friss szerelemről, hímes esőről.
Mért ne hazudnék? Félredobod, de hiába,
Akkor is nálad a gondolatom,
Ha nincs mit mondanom erről.