Képek az evangélium árnyékában

A francia újhullám előfutára vagy inkább különutasa. Nem az ő számára készültek a filmtörténet nagy kategóriái. Vagy az egész körüli felhajtás. Látható az interneten egy rövid bejátszás az 1983-as cannes-i filmfesztiválról, amelyen Bresson és tisztelője, a másik rendezőzseni, Andrej Tarkovszkij is díjat kapott. Mindketten idegenül, már-már esetlenül mozognak a mozgóképes művészet fellegvárának színpadán. Hiába, más világ. Nem az övék. De most egy másik ünnepi alkalom juttatja eszünkbe az igazán csak halála után becsülni kezdett francia alkotót. Hiszen nem hétköznapi dolog, hogy megjelent az első – s a hírek szerint egyelőre egyetlen – magyar kiadású Bresson-DVD, melyen a mester 1959-ben készült, Zsebtolvaj (Pickpocket) című filmje (s mellette néhány igen érdekes bejátszás, interjú és vallomás) látható. „Kétféle film van: az egyik színházi eszközökkel (színészek, rendezés stb.) él, és a kamerát reprodukálásra használja, a másik pedig a filmművészet eszköztárából merít, s a felvevőgépet az alkotás eszközévé teszi.” A művész e gondolatát mindig érdemes magunk elé idéznünk, ha valamelyik filmjét szemléljük. Őt nem a történetmesélés érdekli, tehát ha mi befogadóként ezt keressük, ezúttal csalódás ér. Bressonnál a képek „szavak”, s egymás melletti-utáni helyzetük, összefüggésük nyelvtana ruházza fel őket sajátosan új jelentéssel. A neves amerikai író, Susan Sontag Bressonról szóló tanulmányában az érzelmekre közvetlenül ható és a közvetett, „elgondolkodtató” művészet különbségéről gondolkodva ez utóbbi képviselőjeként említi a francia alkotót, mint a meditatív film mesterét, aki nem adja könnyen magát, nem rágja elő a mondanivalót, feladatot ró a nézőre. Hogy lásson, ne csak nézzen. A Zsebtolvaj – mint Bresson csaknem valamennyi filmje – bűn és bűnhődés világának témáját vetíti elénk, a belsőt, azt, „ami öntudatlanul rejtőzik” modelljeiben, ahogyan amatőr színészeit nevezte. Nem öntudatlan a dosztojevszkiji szókapcsolat említése: részben az orosz próféta regénye ihlette Bresson alkotását. Ihlette, vagyis nem adaptációval van dolgunk, hanem újrarakott épülettel, a társadalmon és erkölcsön kívülre helyezkedő ember problémájával, a fokozatos csúszások, a „nehézkedés és kegyelem” Simone Weil-i kettősségével. (Figyelmünkre méltó szellemi őrségváltás: a francia filozófusnő halálának évében, 1943-ban készült el az „amúgy” katolikus létlátású Bresson első játékfilmje, A bűn angyalai…) Beszédes e szempontból, de talán nem is tudatos választás eredménye a főszereplő fiatalember, Michel neve, melynek jelentése: „Ki olyan, mint Isten?” Sorsát, útjárását nem elemzi a Zsebtolvaj, hanem megjeleníti. Bresson a léleknek nem a pszichológiáját, hanem a fizikáját igyekszik megmutatni – mutat rá szellemesen Susan Sontag. Stilizált, nemegyszer egyenesen kimódolt vagy önmagukban akár érdektelen képek, és mérnöki tudatosság, mellyel új minőséget szerkeszt a művész. Erre készüljön, ki Bresson mellé ül, s arra, hogy „spirituális stílusával” (S. Sontag) a rendező a legmélyebb régiók közelébe vezet. Meditatív, aszketikus filmjei – többek közt a látvány habzsolása híján – a nagyböjtöt gazdagítani képes lelki gyakorlatok.