– Pénteken ért véget a kétnapos rendkívüli konzisztórium. Melyek voltak a főbb témák?
– Először a kilenctagú bíborosi bizottság nevében Óscar Maradiaga bíboros számolt be arról, milyen előkészületek történtek a kúria reformját illetően. Kaptunk egy szöveget, amely azonban még nem a kúria működését szabályozó korábbi, 1988-ban kiadott Pastor bonus apostoli konstitúció átdolgozott változata, inkább irányelvek, szempontok gyűjteménye. Erről folyt a vita, ehhez kapcsolódóan hangzottak el hozzászólások. Szóba került továbbá az is, amit a sajtó is említett, hogy bizonyos pápai tanácsok egyesítése, esetleg kongregációvá összevonása már a kúria átfogó reformja előtt is sorra kerülhet.
Részletes beszámolókat hallottunk George Pell és Reinhard Marx bíborostól, és két világi vezetőtől – köztük a vatikáni banknak nevezett IOR elnökétől – arról, hogy állnak a pénzügyek, hogyan haladt az átvilágítás és a gazdasági helyzet értékelése. Ez utóbbi előadások gyakorlati szempontúak és világosak voltak, s rendkívül jó hangulatban hallgattuk őket: azzal a biztos érzéssel, hogy nagyon pozitív fordulat ment végbe az elmúlt két esztendő során.
Ezután Seán O’Malley bíboros beszélt arról, hogy az új pápai bizottság, amely a kiskorúak védelmére alakult, tulajdonképpen mivel is foglalkozik, hogyan kívánja tartani a kapcsolatot a püspöki konferenciákkal, és miben tud segíteni. A testület működése ugyanis nem a büntetőügyekről szól – amelyek továbbra is a Hittani Kongregációhoz tartoznak –, hanem a megelőzésről, a képzésben való előrehaladásról. Nagyon konstruktív anyagot ismertünk meg, és ösztönzést kaptunk a további ez irányú munkára is.
A hozzászólásokat a bíborosok jelentkezési sorrendben kommentálhatták, kérdéseket tehettek fel vagy különböző szempontokat fogalmazhattak meg, ez is rendkívül gazdagító volt, és meglehetősen harmonikus légkörben zajlott. Érezni lehetett a közös aggodalmat, a közös elkötelezettséget az egyház működéséért.
– A Vatikáni Sajtószolgálat tudósítása leginkább a két új kongregáció (a Világiak, a Család és az Élet Kongregációja, valamint a Karitász, az Igazságosság és a Béke Kongregációja – a szerk.) felállításának lehetőségét emelte ki. Lehet-e már látni, milyen feladatokat fognak ellátni ezek a testületek, és született-e konszenzus, iránymutatás a tekintetben, hogy mikorra várható a felállításuk?
– Pontos adatot mi sem hallottunk. Annyi bizonyos, hogy a pápai bizottságok összevonása a témák rokonsága alapján történik. Tehát a Cor Unum Pápai Tanács, amely a fejlődés támogatásával, karitatív segítséggel és az ehhez kapcsolódó munkák szervezésével foglalkozik, a Iustitia et Pax Pápai Tanács, aztán a Társadalomtudományok Pápai Akadémiája és még néhány szerv, esetleg még az Egészségügyi Dolgozók Pápai Tanácsa kerülhet az egyik csoportba. Egy másik, világosan körülrajzolható csoportot alkothatna a Világiak Pápai Tanácsa, a Család Pápai Tanácsa, az Pápai Életvédő Akadémia és esetleg az Egészségügyi Dolgozók Pápai Tanácsa, de lehet, hogy még más szervek is szóba kerülnek ezzel összefüggésben.
– Mikorra várható a kúriát szabályzó, bíboros úr által is említett Pastor bonus apostoli konstitúció módosítása? Hiszen lassan két éve működik a reformért felelős bíborosi testület.
– Azt tudni kell, hogy ez a testület nem törvényhozásban jártas szakemberekből áll, úgyhogy amennyiben egy új törvényszöveget dolgoznak ki, ahhoz nyilvánvalóan kellenek új munkatársak is. A lehetőség megvan erre, azonban ez egészen rövid távon nem várható. A koncepcióban a teológiai alapok világosak, és e tekintetben nincs is változás, hiszen a II. vatikáni zsinat egyháztana továbbra is alapvető éppúgy, mint a Pastor bonus konstitúció esetében volt. Az egyházkormányzati hatalom természetével kapcsolatban merültek fel különböző meggondolások: mely tisztségek azok, amelyekhez papra vagy püspökre van szükség, és hol, milyen funkciókban helyes a világiak szereplése.
Szó volt arról is, hogy milyen jellegű a kúria egyes dikasztériumainak a feladatköre, hogy vannak kongregációk közigazgatási hatalommal, bíróságok bírói hatalommal, és pápai tanácsok, amelyeknek – mint eddig is – pusztán szolgáltató és szervező szerepük van. Elvi kérdésként felmerült, hogy ha három pápai tanácsot egyesítünk, attól még a szerepük nem változik meg, miért kell akkor kongregációvá átminősíteni őket. Az illetékességekkel pontosan kell majd bánni, és akkor meglátjuk, hogy az elnevezés változtatása is indokolt-e.
– A reformok következtében felmerült a decentralizáció és a szubszidiaritás elvén alapuló feladatleosztás a püspöki konferenciák és az egyes egyházmegyék szintjére. Kirajzolódik-e már az, hogy milyen feladatok kerülhetnek át a kúriától a püspöki konferenciákhoz és az egyházmegyékhez?
– Természetesen nem, de az biztos, hogy vannak olyan témák, amelyekben a péteri szolgálat alapvető. A kúriát ugyanis nem egy civil hierarchia módjára kell elképzelni, hanem úgy, mint azoknak a szerveknek az összességét, amelyek a pápai primátus karizmájának gyakorlását segítik, tehát tulajdonképpen szolgáltatást valósítanak meg az egyházmegyék javára.
Teológiailag az egyházban két alapvető szint létezik: az egyes egyházmegye, vagyis a részegyház, és az egyetemes egyház, amelynek állandó és látható vezetője maga a pápa. Minden egyéb tehát – a kúriai tisztségektől a püspöki konferenciákig – történelmi, emberi jogalkotás, intézményfejlődés eredménye, amit az egyház jogosult megváltoztatni. A püspöki konferenciák hatáskörén pedig kétféleképpen lehet módosítani: vagy úgy, hogy ami eddig a Szentszékhez tartozott, azt megbízás útján tovább adják, vagy pedig úgy – és ez nem nagyon kívánatos –, hogy egyes püspökök meglévő hatáskörét lecsökkentik, és bizonyos jogokat fenntartanak a konferenciáknak.
Azt hiszem, hit és erkölcs dolgában az alapvető kérdésekben olyan fontos az egység – ezt mindenki hangsúlyozta is –, hogy ezen a téren a pápai karizmának döntő szerepe van. Nagyon nagy hiba lenne, ha minden püspöki konferencia szabadon és egymástól függetlenül szavazhatna hitbeli kérdésekről, mert akkor esetleg az egyház hitének egysége kerülhetne veszélybe. Ugyanakkor vannak nagyon fontos fegyelmi kérdések is, amelyek idetartoznak: például a házasság szerepe, és egyebek – nem a pápaság törekvése miatt, hanem a helyi egyházak szükséglete miatt. Ilyen például a püspökök kinevezése is. Ha helyi szinten dőlnének el ezek az ügyek, akkor a helyi egyház számos országban sokkal jobban ki lenne szolgáltatva a különböző társadalmi erők vagy akár az állami hatóságok nyomásának. Tehát az egyház szabadságának szempontjából is értéket jelent a péteri primátus működése ezen a területen.
– A szentatya tegnap húsz új bíborost kreált, közülük öt nem választó bíboros. Ön szerint mi a jelentősége annak, hogy a húsz új bíboros tizennyolc országból érkezik?
– Ez reprezentativitást jelent, abban az értelemben, hogy mivel a bíborosok a világ különböző tájairól valók, olyan tapasztalatokat, lelkipásztori és lelki értékeket tudnak bemutatni, amelyek másutt nem ismertek. Nagyon fontos, hogy Thaiföldről, Burmából, sőt akár kisebb országokból, Óceánia vagy Afrika egyes tájairól is érkeznek bíborosok, de lényeges az is, hogy a lisszaboni pátriárka, a montevideói érsek vagy más fontos városok főpásztorai is bekerültek a bíborosok közé, olyanok, akik valóban nagy hívő közösségek élén állnak, és jelentős számú papot és világit képviselnek.
– Hogyan zajlott pontosan a bíborosok kreálása?
– A Szent Péter-bazilikában tartott ünnepségen, nem szentmisében, de imádság és ének közepette felolvasták az új bíborosok nevét, akik esküt tettek, majd átadták nekik egyrészt a bíborszínű birétumot, másrészt azt az okmányt, amely nekik adományozza a címtemplomot. Nincs tehát külön olyan levél, amely arról szólna, hogy a pápa bíborossá nevez ki valakit. Az adott tituláris egyházra nevezik ki a bíborost, ezzel is hangsúlyozva, hogy a bíborosok a római egyház klérusát jelenítik meg. Van még egy mozzanat: a bíborosi gyűrű átadása. Ezek a gyűrűk sajátos alakúak, és szinte konzisztóriumonként, de legalábbis pápaságonként kissé változik az alakjuk, úgyhogy a testületen belül már a gyűrűről megállapítható, hogy kinek mikori a kinevezése. A délután folyamán aztán következtek az udvariassági látogatások: az apostoli palotában és másutt a Vatikánban az új bíborosok fogadták azokat, akik köszönteni akarták őket, legyenek azok a saját egyházmegyéjükből érkező hívek, papok, kuriális bíborosok, más ismerősök vagy osztálytársak. Ilyenkor egy kicsit megbolydul az élet a Vatikánban, de nagyon jó ez így, mert nagyban erősíti a közösségi érzést.
– Egy kicsit mi, magyarok is érintettek voltunk a tegnapi eseményekben, hiszen az egykori magyarországi apostoli nunciust, Karl Josef Raubert is – nem választó – bíborossá kreálta Ferenc pápa. Milyen érzésekkel várta ezt bíboros úr?
– Nagy szeretettel gratuláltam az ünnepelteknek, Rauber bíboros úrnak különösen is, tekintettel a régi szép budapesti emlékekre. Nagy gazdagodást jelent az egyház számára az új bíborosok személye, vannak közöttük olyanok, akik – jó értelemben – már most figyelmet keltettek a konzisztóriumon a hozzászólásaikkal. Azt hiszem, az ő tapasztalataikra nagyon nagy szükségünk van. Kár lenne, ha csak Európa-központú módon néznénk a világ és a világegyház problémáit. Az új bíborosok közül sokan hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy ez ne így legyen.
Magyar Kurír
