Anyaszentegyházunk valóban mint gondos édesanya siet a segítségünkre. November 15-étől böjtöt ír elő görögkatolikus hívei számára, amely karácsonyig pontosan negyven nap. Ugyanazt akarja ezzel elérni, mint húsvét előtt is: hogy elmélyülve, egy kissé befelé fordulva a lényegre összpontosítsunk. S mennyire fontos ez a fentebbi mondatok fényében! A böjtnek mindig az Istennel való kapcsolat, annak rendezése, elmélyítése a lényege. Ha ő nincs benne a böjtben, akkor csak fogyókúráról, önkínzásról, fakírkodásról lehet szó. S akkor még nem is szóltunk az imádságban való elmélyülésről és a jó cselekedetek buzgóbb gyakorlásáról, melyek további lelki tartalmat adnak böjti időszakunknak.
November 21-étől még intenzívebbé válik karácsonyi készülődésünk, mert egyházunk a reggeli istentiszteletben elkezdi énekeltetni velünk a gyönyörű dallamú, szívet melengető, lelket emelő éneket (katavásziát): „Krisztus születik, dicsőítsétek! Krisztus a mennyből jő, ünnepeljétek!” – ami egészen az ünnep lezárásáig megmarad.
A liturgikus naptárral az egyház szintén segíti felkészülésünket. Karácsony előtt két vasárnapot az Úr Jézus test szerinti őseinek szentel: az ősatyáknak, illetve a szentatyáknak. E két vasárnapon azokra a személyekre irányul figyelmünk a liturgiában, akik személyükben is előkészítették a Megváltó világba való érkezését: „Az ősatyák emlékét ünnepelve ma, hívek, énekeljük Krisztust, a Megváltót, ki fölmagasztalá őket minden nemzetek közt (…), és belőlük tüntette föl a hatalom vesszejét, a legtisztább és szeplőtelen Istenszülő Máriát, kiből virág fakadott, Krisztus.” A szentatyák vasárnapjának evangéliumában pedig fel is olvassuk nevüket Jézus nemzetségtáblájából. Közben a liturgikus énekekben egyre erőteljesebbé válnak a felkészülésre irányuló gondolatok. A sok közül csupán egy: „Betlehem, Júda földje, a test szerint érkezőnek fényesen készítsd elő lakóhelyét, a megszentelt pusztát, melyben Isten születik testileg, a szeplőtelen Szűztől.”
Van tehát az egyházban is karácsonyra felkészítő „kampány”. Ám ez – mint a fentebbiekből láthatjuk – gyökeresen különbözik a világétól. Nem a külső csillogást-villogást keresi, hanem lelkünk megfényesítésére törekszik.
