Kapukat nyitott a hit

Az ökumenikus áhítat során elsőként az otthonban gyakran megforduló Sikter János beszélt. A porrogszentkirályi evangélikus lelkész – aki később családjával egy kis koncerten mutatkozott be – megvallotta: senki és semmi nem választhatja el az embert Krisztus szeretetétől, a gondozottak és a gondozók napi megpróbáltatásai, nyomorúsága sem. Szászfalvi Lászlóné csurgói református lelkész porszemlétünkre, törékenységünkre utalt – hiszen az Úr kezében van életünk ideje –, s az otthonlakókkal való találkozásokra, szeretetvendégségekre. Maczkó Gyula csurgói esperesplébános a kereszt titkára, üzenetére, a fájdalom és a szenvedés vállalására hívta fel a figyelmet, miközben Dosztojevszkijt is idézte: „A hit az élet ereje.”

Erre rímelt az esperes névrokona, Maczkó Mária eMeRTon- és Magyar Örökség-díjas énekművész koncertje, aki népdalokkal, népénekekkel s közbeékelt „élettörténeteivel”, tanúságtételével irányította a figyelmet a hit és az ima életátalakító hatalmára. Megrendítő lírai vallomást hallottunk tőle Istenről, hazáról, énekes missziójáról, azt nyomatékosítva: akkor jön el a mi időnk, amikor a magyar nép visszatér Istenhez, s ez az ország újra Mária országa lesz. Ám ezért mindannyiunknak tennünk kell; a szeretet fényharcosainak kötelességük fáklyaként világítani a hétköznapokban.


A közös ebédet követően újabb lelki táplálékot „tálaltak fel” az otthonlakók. A házigazdákon kívül Barcs, Kálmáncsa, Kéthely és Siófok „küldöttei” léptek a közönség elé többnyire szakrális témájú művekkel, s nemes gesztus volt, hogy a berzencei katolikus ifjúsági közösség is elhozta közénk karizmatikus dalait. Többnyire énekes-zenés műsorszámoknak tapsolhattunk – megható volt látni-hallani, miként tért vissza az életbe a félig-meddig lebénult, tolószékbe kényszerült, ám jó torkú egykori szenvedélybeteg, aki szintetizátoron játszott és énekelt –, s a klasszikusok mellett saját versek is elhangzottak. Halmozottan sérült otthonlakók is mikrofont kaptak, és az intézmények munkatársaival közösen adták elő produkciójukat – azt igazolva, hogy a hittel átszőtt, kitartó fejlesztőtevékenység valóban „hegyeket” mozgathat. Az idősebb és fiatalabb gondozottak őszinte örömmel élték meg a bemutatkozás lehetőségét. Szereplésük felkészítőik munkáját is dicsérte. Erőfeszítéseik s példás hivatásszeretetük gyümölcseként láthattuk, miként énekel a Down-szindrómás fiatalember, s az enyhe fokú értelmi fogyatékosok milyen remekül bánnak a ritmushangszerekkel.

A nap a kápolnában rendezett kerekasztal-beszélgetéssel zárult. Egyháziak és világiak osztották meg egymással gondolataikat a hit terápiás hatásáról az idősellátásban.

Fotó: Kovács Tibor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..